Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Az eltűnt utasszállító gépet eltérítették - Végkövetkeztetés

A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy az egy hete eltűnt maláj utasszállító repülőgépet eltérítette az egyik pilóta vagy valaki más, aki repülési tapasztalatokkal rendelkezett - közölte egy név nélkül nyilatkozó malajziai kormányzati illetékes szombaton.

A nyomozásban részt vevő illető azt mondta, hogy az indítékot nem ismerik, mint ahogy azt sem, hogy hová vitték a Malaysia Airlines MH370-es járatát, fedélzetén 239 személlyel. Nem tudnak arról sem, hogy bárkinek bármilyen követelése lenne a géppel kapcsolatban - tette hozzá.

A sajtó tájékoztatására fel nem hatalmazott illető kijelentette: ez már nem elméleti feltevés, hanem végkövetkeztetés. Ezzel utalt arra is, hogy a nyomozók kizárják a műszaki hibát vagy valamely pilóta hibázását a repülés során. A szóban forgó végkövetkeztetésre azokból a jelekből jutottak, hogy a gép általi kommunikációt valaki szándékosan kikapcsolta, valamint hogy a gépet úgy irányították - változtatták irányát, magasságát -, hogy a radarok lehetőleg ne tudják követni.

A malajziai hatóságok bejelentették, hogy sürgősen feltérképezik a pilóták, a 10 fős személyzet és mind a 227 utas hátterét.

Az indiai haditengerészet mintegy tíz hajója, felderítő repülőgépe és helikoptere már harmadnapja kutatja az Andamán-tenger szigeteit a malajziai gép után, de sikertelenül - közölte szombaton az indiai parti őrség egy magas rangú tisztségviselője. A kutatást szombaton kiterjesztették a Bengáli-öbölre is, amit a malajziai hatóságok javasoltak az előző nap - tette hozzá.

The New York Times: több magasság- és irányváltás is volt

A The New York Times című amerikai lap értesülései szerint a fedélzetén 239 emberrel egy hete eltűnt malajziai repülőgép több alkalommal is nagy mértékben megváltoztatta a repülési magasságát és útirányát, miután megszűnt vele a légi irányítás radarkapcsolata.

A vizsgálatokból és amerikai forrásokból származó értesülés szerint a gép, nem sokkal azután, hogy eltűnt, hirtelen fordulatot tett nyugati irányba, és 45 ezer láb (13 725 méter) magasságba emelkedett, ami jóval több, mint a Boeing 777-200 típusú gépeknek megengedett magasság.

A gép később több szakaszban 23 000 lábra (7000 méter) ereszkedett, ami viszont alacsonyabban van, mint a szokásos utazó magasság. A jármű ekkor Penang maláj sziget felé közeledett. Amint odaért, ismét irányt változtatott és északnyugatnak haladt, a Malaka-szoros és az Indiai-óceán felé.

A katonai radarok utolsó adatai azt mutatják, hogy 29 500 láb (9000 méter) magasságban, Penangtól 200 mérföldre (370 kilométer) északnyugatra járt, és az Andamán-szigetek felé repült.

Elemzik azt a hajtóművekből származó, automatikusan közvetített adatot is, amely szerint a gép egy alkalommal 40 ezer lábnyit (12 200 méter) süllyedt egyetlen perc alatt. A kutatók ezt nem tartják korrektnek, mert ilyen nagy ereszkedéshez szerintük több idő kell.

Címlapról ajánljuk
Kórház, útzár, őrizetbe vétel – fontos részletek az éjjeli busztragédiáról

Kórház, útzár, őrizetbe vétel – fontos részletek az éjjeli busztragédiáról

Lengyel zarándokokat szállító busz balesetezett vasárnap hajnalban az M3-as autópályán. A balesetben tizenkét ember meghalt és legalább tizen súlyosan megsérültek; a sofőr valószínűleg elaludt. Részvétét nyilvánította több politikus. Az autópálya a műszaki mentés után vasárnap késő délelőttől ismét járható Vásárosnamény felé.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 16. 11:55
×
×