Vass Tibor szerint az irányítás egyre inkább kicsúszik a hivatalos tárgyalók kezéből, az utcai eseményeket a szélsőségesek vezénylik, szélesedik a konfliktus. Az ellenzék nem tudja kézben tartani a történéseket.
Az ukrán elnöki hivatal közben azt közölte: több tucat halálos vagy sebesült rendőr áldozata van az összecsapásoknak.
A korábbi hírekkel ellentétben mégsem törölték a három európai uniós, Laurent Fabius francia, Frank-Walter Steinmeier német és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, illetve Viktor Janukovics ukrán elnök csütörtökre tervezett kijevi találkozóját.
A megbeszélésen jelen van Leonyid Kozsara ügyvezető ukrán külügyminiszter és Andrij Kljujev, az elnöki hivatal vezetője is - jelentette ki Anna German kormánypárti képviselő (Régiók Pártja), Janukuvics tanácsadója az Interfax Ukrajina hírügynökségnek. A francia külügyminisztérium annyit közölt, hogy a három uniós miniszter nem utazott el az ukrán fővárosból, és tárgyalnak Janukoviccsal.
Közben a kijevi kormányellenes tüntetők vezetői felszólították az ukrán parlament képviselőit, hogy helyi idő szerint délután három órakor gyűljenek össze a törvényhozásban a válság rendezésének szentelt rendkívüli ülésre. Az Eszpreszo ukrajnai internetes tévé élőben közvetítette a tüntetők üzenetét, akik a kijevi központi téren lévő emelvényről kérték erre a honatyákat.
Kijelentették: a tiltakozók nem fogják elfoglalni a törvényhozás épületét, amelynek dolgozói nem sokkal korábban az épületből való távozásra kaptak utasítás.
Az ellenzéki szónokok a rohamrendőröket arra szólították fel, hogy álljanak a nép oldalára. Figyelmeztették őket és a katonákat, hogy éles lőszer használata a tüntetők ellen emberiesség elleni elévülhetetlen bűnténynek minősül. Emlékeztették őket, hogy az ukrán törvények szerint, ilyen esetben lehetőségük van a parancs megtagadására.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet soros elnökségét betöltő Svájc, nemzetközi közvetítők bekapcsolódását sürgeti a kijevi válság rendezése érdekében. Az EBESZ elnöksége, közleményében felszólította az ukrán vezetést, hogy tegyen meg minden lehetséges lépést a válsághelyzet megnyugtató rendezése érdekében. A nemzetközi szervezet javasolta egy közvetítő "tandem" felkérését is, amely egy semleges nemzetközi szakértőből és egy köztiszteletben álló ukrán személyiségből állna, emellett szakértői csoport küldését is kezdeményezték.
Itthon Pintér Sándor belügyminiszter reggel összehívta az ukrán helyzettel kapcsolatos intézkedések összehangolására létrehozott operatív törzs ülését - közölte az MTI-vel a Belügyminisztérium. Azt írták: a testület feladata, hogy a kormány az ukrajnai helyzettel összefüggő döntéseit előkészítse és a tagszervezetek munkáját koordinálja. Az ülésen részt vevő szervezetek, így például a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, az Országos Mentőszolgálat és más érintett szervezetek felkészültek az ukrajnai válsággal kapcsolatos esetleges események kezelésére - olvasható a közleményben.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz




