Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Megkezdődött a két Korea közti családegyesítési találkozó

Több száz, az 1950-1953-as háború által egymástól elszakított idős dél- és észak-koreai családtag hat évtizede először láthatta egymást csütörtökön a Kumgang-hegység lábánál, ahol a korábbi kétségek ellenére rendben megkezdődött a jövő keddig tartó családegyesítési találkozó.

Beszámolók szerint a háború végén a határ ellentétes oldalán ragadt rokonok könnyek között, öleléssel köszöntötték egymást az érzelmes találkozáskor az Észak-Korea keleti részén lévő üdülőhelyen. A találkozó első, szombatig tartó felvonása során 82 idős dél-koreai és az őket kísérő 58 fiatalabb családtag, illetve 180 észak-koreai rokonuk vesz részt. Vasárnap és jövő kedd között egy másik, 361 dél-koreaiból álló csoport utazik a Kumgang-hegységhez, ahol 88 északi rokonukkal találkoznak majd.

2010 óta először került sor ilyen családi találkozóra a két Korea között. Ugyanakkor annak megtartását sokáig kétségek övezték, mivel Észak-Korea együttműködéséért cserébe azt követelte, hogy halasszák el a jövő héten kezdődő amerikai-dél-koreai éves hadgyakorlatot, amire Szöul nem volt hajlandó. Megfigyelők szerint a kilátástalan gazdasági helyzetben lévő Észak-Korea végül azért ment bele a rokonok találkozásába, mert külföldi befektetéseket remél a két Korea közti kapcsolatok javulásától.

A találkozóra érkezett dél-koreaiak átlagéletkora 84 év, közülük tucatnyian kerekesszékben, ketten pedig rossz egészségi állapotuk miatt mentőautóban, hordágyon érkeztek a helyszínre, hogy 1953 óta először - és vélhetően utoljára - láthassák a tőlük a háború által elszakított rokonaikat. Szöuli beszámolók szerint az észak-koreai résztvevők között van két olyan Dél-Koreából származó halász is, akiket Phenjan elrabolt az 1970-es években.

A déli rokonok az útra ajándékokkal megpakolt zsákokkal indultak, egyebek mellett gyógyszereket, édességeket, gyümölcsöt, sőt egyesek amerikai bankjegyeket pakoltak be a koldusszegény Észak-Koreában élő rokonaiknak.

Dél-Koreában több mint 90 ezer olyan ember él, aki a háború óta nem látta Észak-Koreában élő rokonait. Az 1950-1953-as háború végén koreaiak milliói szakadtak el családjuktól, rokonaiktól. Eddig 18 találkozót szerveztek nekik, 2010-ben azután akadt meg a folyamat, hogy Észak-Korea tüzérségi támadást hajtott végre egy apró dél-koreai sziget ellen.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×