Infostart.hu
eur:
385.19
usd:
331.46
bux:
121763.41
2026. január 16. péntek Gusztáv

Harmadik napja havazik Japánban - Egyre több áldozat

Már tizenegy ember halálát hozzák összefüggésbe a harmadik napja tartó havazással Japánban, a rekordmennyiségű hó miatt súlyos fennakadásokat voltak a közlekedésben, és vonatbaleset is történt.

A szigetország nagy területén pénteken kezdett havazni, másnap egész nap esett, és sok helyütt vasárnapra virradóra, illetve a reggeli órákban is folytatódott a hóesés. Lassan megdőlnek a sokéves rekordok, Siroisi és Mijagi városokban például szombat délután óta 57 centiméter hó esett, és Fukusimában is csak három centiméterrel vékonyabb a hóréteget mértek.

A japán rendőrség szerint 11 ember halt meg a szűnni nem akaró havazások miatt, a sérültek száma pedig meghaladja az ezerháromszázat. Az ítéletidő miatt több mint 18 ezer háztartás maradt áram nélkül, és komoly fennakadásokat voltak a közlekedésben.

Tokió és más városok repülőtereiben 830 belföldi járatot töröltek, és továbbra is nagy késéssel közlekednek a vonatok, köztük a nagysebességű vasúthálózaton közlekedő szerelvények is. A Tokiót Jokohamával összekötő vasútvonalon két vonat ütközött össze, miután az egyik nem tudott megállni a hó miatt, harminc métert csúszott, és belerohant egy álló szerelvénybe. A mozgó vonat mozdonya és első kocsija kisiklott, a balesetben 19 utas könnyebben megsérült.

A közlekedési fennakadások összességében több mint 450 ezer utast érintettek.

A japán meteorológiai intézet arra figyelmeztetett vasárnap, hogy a szigetország északi részén vasárnap is folytatódik a havazás, ezért a helyi lakosok - ha tehetik - ne hagyják el otthonaikat.

A múlt hét végén tizenhárom ember halt meg és mintegy 1250 megsérült a hasonlóan szélsőséges időjárási körülmények, az erős havazás miatt.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×