Infostart.hu
eur:
385.11
usd:
331.37
bux:
121718.22
2026. január 16. péntek Gusztáv

Hárompárti koalíciós kormány lesz Csehországban?

Megnőtt az esélye annak, hogy hárompárti koalíciós kormány alakul Csehországban - jelentette ki Bohuslav Sobotka, az októberi képviselőházi választáson győztes Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke hétfőn este Prágában, miután Andrej Babissal és Pavel Belobrádekkel, az Igen (ANO), illetve a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) elnökeivel tárgyalt.

"A koalíciós kormány létrehozásának esélye mérsékelten emelkedett" - mondta Sobotka újságíróknak a több mint háromórás tárgyalás után.

A szociáldemokraták most a partnerek megjegyzéseit is figyelembe véve elkészítik a koalíciós együttműködés elveinek végső javaslatát, amelyet a három párt vezetői szombaton vitatnak meg. A szombati csúcstalálkozó előtt még összeülnek a pártok szakértői csoportjai, hogy pontosítsák a koalíciós szerződés javaslatának egyes részeit.

A koalíciós szerződést a felek december 14-ig szeretnék tető alá hozni, majd jóváhagyás céljából a három párt vezetése elé terjeszteni.

"Azzal számolunk, hogy a koalíciós szerződés javaslatának nagyobbik részét szombaton meg tudjuk vitatni" - szögezte le Sobotka, akit Milos Zeman államfő bízott meg a kormányalakítási tárgyalásokkal. Sobotka és Zeman várhatóan csütörtökön újra találkozik.

A három pártelnök egyetértett abban, hogy még az év végéig el kell fogadni a jövő évi költségvetést, mert az esetleges ideiglenes költségvetési állapot, amely a dokumentum el nem fogadása esetén alakulna ki, kedvezőtlen lenne az ország számára, s nehezítené az állam működését.

Ugyancsak egyetértés volt abban, hogy még az év vége előtt a parlament elé kívánják terjeszteni a közszolgálati törvényt, amely megoldaná a sokat vitatott átvilágítási törvény következtében fennálló problémákat.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×