Infostart.hu
eur:
385.29
usd:
331.57
bux:
121674.33
2026. január 16. péntek Gusztáv

Halálos tömegkarambolok Belgiumban - megrázó felvételek

Több mint száz autó ütközött össze Belgium nyugati részén kedden három tömeges karambolban, a balesetekben legalább két ember életét vesztette és több tucatnyian megsérültek. Megrázó videót itt láthat.

A karambolok az A19-es autópályán történtek, Kotrijk és Ypres között. Az autópálya egy tíz kilométeres útszakaszán délelőtt fél kilenc körül az egyik irányba két tömegbaleset, a másik irányba egy karambol történt, összesen 132 autó szaladt egymásba.

A hatóságok szerint a balesetet a hatalmas köd okozhatta. A VTM belga tévének nyilatkozók szerint "ködfal ereszkedett" az autópályára a délelőtti órákban, amely nullára redukálta a látótávolságot, az autók hosszú perceken keresztül rohantak egymásnak.

A balesetekben a hatóságok szerint legalább két ember meghalt és közel hatvan megsérült. Közülük öten életveszélyes állapotban vannak, további tizenegyen pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.

Helyszíni beszámolók szerint az autópályát mindkét irányban kamion- és autóroncsok borították a tömegkarambolok után, sokan órákon át nem tudtak kijutni összeroncsolódott járművükből. Az egyik útpályán legalább egy kilométer hosszan torlódtak fel az összetört autók.

A mentést nehezíti a hatalmas köd, ami miatt nem szállhatnak le- és fel a mentőhelikopterek. A sérültek ellátására a helyszínen emeltek rögtönzött kórházat. A helyszínen négyszáz munkás segíti a mentést.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×