eur:
395.02
usd:
370.98
bux:
65376.72
2024. április 19. péntek Emma

Változatlanul hagyta alapkamatát a Bank of England

A négy és fél éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.

A brit jegybank nem módosította a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés eddigi 375 milliárd fontos (több mint 130 ezer milliárd forintos) keretösszegét sem.

Mindkét döntés megfelelt az előzetes várakozásoknak.

A londoni elemzői közösség belátható időn belül nem is vár monetáris szigorítást a BoE részéről, különösen azóta nem, hogy Mark Carney, a Bank of England nyáron munkába állt új, kanadai kormányzója a múlt hónapban kijelentette: a jegybank addig nem is veszi fontolóra a kamatemelést, amíg a brit munkanélküliségi ráta 7 százalék felett jár.

A brit statisztikai hivatal legutóbbi, augusztus közepén ismertetett adatai szerint az állástalanok aránya 7,8 százalék Nagy-Britanniában és a Bank of England saját előrejelzése is az, hogy legalább három évbe telik, mire erről a szintről a monetáris politika fordulópontjaként megjelölt 7 százalékra csökken a ráta.

A kamatpályánál bizonytalanabbak ugyanakkor a mennyiségi enyhítési program további kilátásai.

Az eddig végrehajtott 375 milliárd fontos gazdaságösztönző célú pénzinjekcióval a Bank of England az éves brit hazai össztermék (GDP) 20 százalékánál nagyobb értékű új likviditást juttatott a reálgazdaságba, ám az élénkülő, de továbbra is meglehetősen vérszegény növekedési ütem azt jelzi, hogy ez eddig csak korlátozott hatással járt.

A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics a csütörtöki monetáris tanácsi ülés után összeállított gyorselemzésében közölte: a brit gazdaság jelenlegi állapota alapján valamivel valószínűbbnek tartja a mennyiségi enyhítési keret újabb kibővítését a következő hónapokban, mint azt, hogy ez nem következik be.

A brit gazdaság teljesítménye továbbra is meglehetősen messze jár a globális pénzügyi válság előtti szintektől. A brit statisztikai hivatal legutóbbi becslése szerint a brit GDP-érték a válság előtt mért legutóbbi csúcs és a 2009 közepén elért mélypont között 7,2 százalékot zuhant, és jóllehet az idei második negyedévi növekedési adatok alapján a brit gazdaság ennek a visszaesésnek valamivel több mint a felét már behozta, kibocsátása még mindig 3,3 százalékkal elmarad a korábbi csúcsértéktől.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Összeállt, hogy kik fogják kimondani a történelmi ítéletet Donald Trumpról

Összeállt, hogy kik fogják kimondani a történelmi ítéletet Donald Trumpról

Csütörtökön összeállították a 12 főből álló esküdtszéket Donald Trump volt amerikai elnök New York-i büntetőperében, amely az első büntetőtárgyalás az ellene folyamatban lévő összesen négy közül. Két korábban kiválasztott esküdtet azonban haza kellett küldenie a bíróságnak, miután mégsem feleltek meg a kritériumoknak. Bár ma még további póttagokat fognak választani, hétfőn előreláthatólag elkezdődhet a per a nyitóbeszédekkel - írja a CNN.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×