eur:
388.51
usd:
360.62
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Necas nem mond le

Petr Necas cseh miniszterelnök a parlamentben is közölte pénteken, hogy nem kíván lemondani tisztségéről. Milos Zeman köztársasági elnök délután találkozott Necas kormányfővel és Bohuslav Sobotkával, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnökével is.

A cseh ellenzéki pártok az után szólították fel távozásra a miniszterelnököt, hogy a korrupcióellenes rendőrség csütörtöki akciója során őrizetbe vették Necas kabinetfőnökét és hivatalvezetőjét is, s vádat emeltek ellenük. A kormányfő Jana Nagyovát, a kabinetfőnökét beszédében semmilyen módon nem említette.

A kormányfő azt állította, csütörtökön három ügyről volt szó: az első a két prágai lobbista, Ivo Rittig és Roman Janousek zavaros üzletei, a második a katonai hírszerzés, míg a harmadik három egykori polgári demokrata (ODS) képviselő ügye.

Necas - aki már csütörtökön közölte, hogy nem hajlandó lemondani a munkatársai elleni rendőri akciók miatt - felszólalásában kijelentette: három ügy van "krumplilevesként" összekeverve, s ő az összes vádat elutasítja. "A lemondásomat követelő felhívásoknak nem teszek eleget" - szögezte le beszéde végén a miniszterelnök. A rendőrség szerint mindhárom ügyet Nagyová személye köti össze.

A kormányfő azt állította, a csütörtöki akció során a rendőrség a katonai hírszerzés elleni fellépéssel "lefejezte a hírszerzés csúcsait" és "fatálisan megsértette a Cseh Köztársaság érdekeit".

"Az a színpadias eljárás, amellyel lefejezték a cseh hírszerzést, végzetes módon sérti a Cseh Köztársaság érdekeit" - hangoztatta Necas, aki beszédében élesen bírálta a cseh rendőrséget és a cseh médiát is.

A rendőrség megerősítette: a katonai hírszerzés volt és mai főnöke Nagyová kérésére megfigyeltette Necas feleségét. A Necas házaspár hétfőn jelentette be, hogy válni fog. A miniszterelnök a megfigyelést "biztonsági tényezőkkel" magyarázta.

Az egykori képviselők ügyével kapcsolatban elmondta: megszokott, normális eljárás, hogy a párt törődik azon embereivel, akik a párt érdekében lemondtak képviselői mandátumukról, amiért jól fizető helyeket kaptak az állami vállalatok vezetésében. A helyükbe lépő új képviselők pedig azután megszavazták a kormány takarékossági csomagját.

A parlamentben felszólaló ellenzéki politikusok egybehangzóan a kormányfő lemondását követelték. Necas mellett a délutáni órákig csak Miroslav Kalousek pénzügyminiszter, a TOP 09 párt alelnöke állt ki. Kalousek úgy vélte, a rendőrségnek másképpen, diszkrétebben kellett volna eljárnia, s nem lett volna szabad összekapcsolnia a nem összefüggő ügyeket.

Milos Zeman köztársasági elnök, aki eddig nem kommentálta a fejleményeket, pénteken délután külön-külön találkozott Martin Cervícek, országos rendőrfőkapitánnyal, Bohuslav Sobotkával, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnökével, Necas kormányfővel, az igazságügyi miniszterrel és az államügyészekkel. Hana Burianová elnöki szóvivő újságírókkal közölte, hogy az elnöki hivatal a találkozók tartalmáról nem fog beszámolni.

Prágai újságírói körökben ugyanakkor feltűnést keltett Katerina Zemanovának, az államfő lányának a Facebookon megjelent délutáni friss blogbejegyzése. "Úgy gondolom, több mint világos, hogy a jelenlegi kormány megbukik. A papa már tárgyal a CSSD vezetésével a további lépésekről" - írta Zemanová, aki jelentősen kivette részét apja választási kampányából.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×