Ausztriában még mindig emelkedik a Duna és az Inn folyók vízállása, amely megközelíti, helyenként meghaladta az "évszázad árvizeként" emlegetett 2002-es áradáskor mért szintet, ezért több száz embert kellett biztonságba helyezniük a hatóságoknak. Az áradások emellett jelentős fennakadásokat okoznak a vasúti közlekedésben, de több utat is le kellett zárni.
A német határ közelében Schärding és Braunau település víz alá került, de kritikus a helyzet a cseh-osztrák határ és a Duna között elnyúló Wachau térségben is - az apátságáról híres Melk történelmi belvárosát szintén elöntötte a víz a hétvégén.
Németország déli és délkeleti részén szintén számos településen rendeltek el katasztrófariadót és több ezer embert telepítettek ki a hatóságok. Bajorország, Baden-Württemberg, Türingia és Szászország egyes térségeiben magasabb árhullám fenyeget, mint a már említett 2002-es áradáskor. A legsúlyosabb helyzet a bajor-osztrák határon fekvő Passauban alakult ki, ahol három folyó, a Duna, az Inn és az Ilz találkozik, a történelmi városrészt ugyanis már csak hajóval lehet megközelíteni.
Katasztrófariadót rendeltünk el és a hadsereg segítségét kértük - közölte a polgármester.
Csehországban is több ezer embernek kellett elhagynia otthonát, a kormány a hétvégén az ország majdnem egész területére szükségállapotot hirdetett. Prága polgármestere, Thomas Hudecek azt mondta: minden segélyszolgálatot riadóztattak és a hadsereg segítségét kérték. Elképzelhető, hogy bizonyos városrészeket evakuálni kell.
A természeti csapásnak az említett országokban már több halálos áldozata is volt, tucatnyi embert pedig eltűntként keresnek.
Újabb, hivatalos tájékoztatás Robert Fico állapotáról