Infostart.hu
eur:
386.42
usd:
331.79
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Jelentős elbocsátás jöhet Romániában

A román kormány több mint 10 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi az állami vállalatoktól 2018-ig - derül ki egy kormányzati dokumentumból.

A Mediafax hírügynökség emlékeztet, hogy a kormány egyik korábban elfogadott sürgősségi kormányrendeletéről van szó, amelyről eddig nem lehetett tudni, hogy hány dolgozó elbocsátásával számol.

A szenátus munkaügyi bizottsága előtt lévő kormányrendelethez csatolt mellékletből azonban most kiderül, hogy a kabinet 2018-ig 10 500 ember elbocsátását tervezi. Ez azt jelenti, hogy évente átlagban 2000 emberrel csökken az állami vállalatoknál dolgozók összlétszáma.

A kormány indoklása szerint a következő időszakban "rugalmasabb termelési kapacitásra" lesz szükségük a vállalatoknak, hogy hatékonyabban alkalmazkodjanak a piaci körülményekhez. Az elbocsátások főleg az energiaipart érintik. A rendelet a dolgozók szociális védelméről is rendelkezik, és meghatározza, hogy a kormány évente mennyi pénzt fordít az elbocsátandók végkielégítésére.

Románia vállalta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elvárását, hogy hatékonyabbá teszi az állami vállalatok működését, és a veszteségeseket privatizálja. Bukarest legutóbb 2011 tavaszán kötött 5,3 milliárd euró értékű, két éves, többoldalú, nemzetközi elővigyázatossági típusú hitelmegállapodást az IMF szervezésében, amely még nem zárult le, mert Románia a nyárig haladékot kért, éppen a veszteséges állami vállalatok helyzetének rendezésében tapasztalt elmaradások miatt.

Traian Basescu román államfő március közepén egy parlamenti beszédében az euró bevezetése kapcsán kijelentette: Romániának mindent meg kell tennie, hogy három-négy éven belül teljesítse az eurózónához csatlakozás feltételeit, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy már a közös európai fizetési eszköz bevezetése előtt versenyképessé tegyék az állami vállalatokat.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Az eladók diktálják a tempót az Egyesült Államokban

Az eladók diktálják a tempót az Egyesült Államokban

Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában iránykeresés zajlott, a magyar tőzsde viszont felülteljesített; az OTP és a Mol is nagyot emelkedett, előbbi új történelmi csúcsra került, utóbbi pedig fontos ellenállást tört át. Eközben egyre feljebb kerülnek ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák. A tengerentúlon egyelőre esés látszik; elindult ma a gyorsjelentési szezon, a JP Morgan egyre nagyobb mínuszban van annak ellenére, hogy a vállalat a vártnál kedvezőbb eredményekről számolt be. A héten jelent még a Bank of America, a Citigroup, és a Morgan Stanley is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×