Szerdán 19 óra 6 perckor fehér füst szállt fel a konklávénak otthont adó Sixtus-kápolna kéményéből, s megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai.
A megválasztott nevét egyelőre nem közölték, azt a katolikus egyház hagyományainak megfelelően egy órán belül jelentik be a Szent Péter téren egybegyűlt tömeg előtt.
Az új pápa hamarosan urbi et orbi - a városnak, Rómának és a világnak - mond áldást a Szent Péter-bazilika erkélyéről.
A katolikus egyházfő megválasztásához a 115 pápaválasztó bíboros kétharmadának támogatására volt szükség. A döntés öt szavazást vett igénybe.
A Szent Péter téren várakozó tömeg - hívők, zarándokok és kíváncsiskodó turisták vegyesen - üdvrivalgásban tört ki a fehér füst láttán. A hideg eső ellenére várhatóan százezrek lesznek már a téren, mire az új pápa megjelenik a Szent Péter-bazilika erkélyén.
A bíborosok dékánja két kérdést tett fel megválasztása után az új egyházfőnek. Az első: elfogadja-e kánoni megválasztását? Mivel a jelölt az első kérdésre igennel válaszolt, azonnal az egyház pápája és Róma püspöke lett. A második: milyen néven lehet szólítani?
Újabb, hivatalos tájékoztatás Robert Fico állapotáról