eur:
388.45
usd:
360.75
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Mali: Magyarország tíz kiképzővel járul hozzá a misszióhoz

Magyarország tíz kiképzőtiszttel járul hozzá az Európai Unió (EU) mali missziójához - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtök reggel egy sajtóbeszélgetésen.

Kifejtette: kedden és szerdán Dublinban az uniós védelmi miniszterek informális ülésén is kiemelten foglalkoztak a francia és az EU-műveletekkel. Az Európai Unión belüli és a francia partnerekkel folyatott egyeztetések alapján végül - a korábbi elképzelésekkel ellentétben - nem küldünk katonákat a francia vezetésű Serval művelethez, hanem tíz kiképzőtiszttel járulunk hozzá a misszióhoz.

Az erről szóló előterjesztésről akár már a jövő héten dönthet a kormány. A hat mesterlövészből, három egészségügyi szakemberből és egy összekötő tisztből álló kiképzőcsoport március környékén utazhat Maliba.

Franciaország a Mali északi részét ellenőrzésük alatt tartó iszlamista milíciák előretörésének megállítására, Mali elnökének kérésére január 11-én indított katonai akciót a nyugat-afrikai országban. A hadművelet célja Mali államiságának, területi integritásának és szuverenitásának megvédése, valamint annak megakadályozása, hogy az ország a nemzetközi terrorista csoportok központjává váljon a térségben. Az akciót az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag támogatta.

Február 6-án Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter az Europe 1 kereskedelmi rádióban jelentette be, hogy nem fogják tovább növelni a Maliban állomásozó francia katonák számát, amely elérte a maximálisnak tekintett négyezret, és kivonásuk viszonylag gyorsan, néhány hét múlva meg fog megkezdődni. Francois Hollande államfő az aznapi kormányülésen megerősítette: márciusban megkezdődik a csapatkivonás.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×