eur:
388.71
usd:
361.75
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Murszi hajlandó engedni

Egyiptomban értesülések szerint hajlandó új, korábbi teljhatalmát némileg korlátozó rendeletet kibocsátani saját jogköreiről az államfő.

Mohamed Murszi erről állítólag a szombati nemzeti párbeszédnek nevezett konzultáció után döntött. A találkozót ugyanakkor bojkottálták az ellenzéki szervezetek, amelyek elégtelennek tartják az államfő által bejelentetteket.

Mohamed Murszit az iszlamista Muzulmán Testvériség jelöltjeként júniusban választották elnökké. November 22-én kiadott rendeletében az államfő az igazságszolgáltatást is a fennhatósága alá vonó jogköröket biztosított magának, indoklása szerint azért, hogy az új egyiptomi alkotmány elfogadásáig biztosítsa a demokratikus átmenetet. Mohamed Murszi ugyanakkor elutasította az új alaptörvény december 15-ére tervezett szavazásának elhalasztását. Az ellenzék ezt azért követelte, mert úgy véli: módosító javaslataikat nem vették figyelembe.

Egyiptomban az elmúlt napokban sorozatos tüntetések voltak az államfő politikája ellen. Az erőszakba torkolló tiltakozásokban 7-en meghaltak, 800-an megsebesültek.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×