eur:
393.75
usd:
365.14
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Van, ahol drámaian csökken az állami cégek vezetőinek fizetése

Drámai mértékben csökken a belga állami cégek vezetőinek fizetése egy új törvénytervezet értelmében, amelyet pénteken vitatott meg az Elio Di Rupo kormányfő vezette kabinet.

Az állami vállalatokért felelős miniszter, a szocialista Paul Magnette által beterjesztett javaslat értelmében a többségi állami tulajdonban lévő cégek vezetőinek éves fix fizetése a közigazgatási főigazgatók fizetésének szintjére, azaz bruttó 200 ezer euróra (mintegy 60 millió forintra) csökkenne. Ezen túl az alapfizetés legfeljebb 30 százalékáig adhatók különböző pénzbeli, illetve egyéb juttatások (gépkocsi, stb.), de a járandóságuk nem haladhatná meg az évi bruttó 290 ezer eurót (86,9 millió forintot).

Magnette szerint a törvényesség miatt a közszolgáltató cégek főnökeinek és az igazgatótanács tagjainak bérezésére vonatkozó korlátozások csak az új, illetve az újabb mandátumra történő kinevezések esetén léphet életbe. A tervezetet előbb a kormánynak, majd a parlamentnek is el kell fogadnia.

A bércsökkentés különösen jelentős a Belgacom távközlési cég ügyvezető igazgatója esetében. A jelenlegi vezető, Didier Bellens ugyanis 2,24 millió eurót (671 millió forintot) keresett 2011-ben. A jövőben a javadalmazása a nyolcadára (87 százalékkal) csökken.

A kevésbé jól fizetett cégvezetők is jelentős fizetéscsökkentésre számíthatnak: a Bpost postacég vezetője 73 százalékkal, a Belfius (a Dexia bank utódja) vezetője 51 százalékkal, az SNCB vasúttársaság főnöke 40 százalékkal, a nemzeti lottótársaságé pedig 20 százalékkal keres majd kevesebbet, mint eddig.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
×
×
×
×