Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Csáky: Az állampolgárság mindenkinek magánügye

Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökségi tagja úgy véli, hogy a magyar állampolgárság, illetve a kettős állampolgárság minden ember magánügye, de amíg a vonatkozó szlovák törvények nem demokratikusak, nincs értelme erről beszélni.

"El tudom képzelni ennek a helyzetnek az elegáns megoldását, azt, hogy úgy kell megváltoztatni a szlovák törvényt, hogy az elegánsan és egyforma mértékben legyen érvényes a Szlovákiában élő, illetve az ország határain kívül élő szlovák állampolgárokra. Ez azt jelenti, hogy a törvényt liberalizálni kellene" - jelentette ki Csáky abban az interjúban, amelyet a SITA kereskedelmi hírügynökség hozott nyilvánosságra szombaton.

Szlovákiában a tavaly nyáron módosított állampolgársági törvény szerint elveszíti eredeti állampolgárságát az, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát. Robert Fico kormánya ezt a törvényt a határon túli magyarok könnyített honosításáról szóló budapesti döntésre reagálva fogadtatta el.

Csáky támogatja azt az elképzelést, hogy minden szlováknak - éljen bárhol a világon - legyen lehetősége felvenni a Szlovák Köztársaság állampolgárságát. "Úgy vélem, nem rossz az ilyen összetartozás" - szögezte le a politikus. Hozzátette: "Azt gondolom, hogy ez helyes. De ugyanezt meg kell engednünk Szlovákia összes polgárának."

Az MKP volt elnöke úgy véli, túl kell lépni bizonyos komplexusokon. "A Szlovák Köztársaság minden polgára, s ez az MKP filozófiája, tiszteletben tartja a törvényeket és a Szlovák Köztársaság alkotmányát, és senkinek sem érdeke semmiféle felforgató tevékenység folytatása" - húzta alá. Megjegyezte: néhány magyar nemzetiségű szlovák állampolgár felvette a magyar állampolgárságot is, de mindannyian jelezték, hogy nem kívánnak lemondani szlovák állampolgárságukról.

"Mi kettős kötődésű emberek vagyunk, állampolgári kapcsolat fűz Szlovákiához, amelyet nem akarunk elveszíteni. Ugyanakkor ragaszkodunk az identitásunkhoz is, ez a nyelvi és a kulturális kapcsolat. Úgy vélem, ezt is meg kell tűrni" - mutatott rá a szlovákiai magyar politikus.

Csáky azt mondta: róla is mindenki tudja, hogy szlovákiai magyar, és születésétől fogva kettős kötődése van. "Ezt vállalom, és büszke vagyok rá, azt hiszem, ez semmiféle negatívumot nem jelenthet senki számára. A vonatkozó szlovák törvény valóban nem modern, nem demokratikus és csak problémákat okoz" - tette hozzá az MKP volt elnöke.

Címlapról ajánljuk
Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Az orosz vezérkar pénteken bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei erődvárost, Dobropillját, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig egy, a közös határ mentén létrehozandó biztonsági zónáról beszélt, amelyről a Kijevvel folytatott esetleges béketárgyalásokon sem alkudozna. Moszkva közölte: egyelőre nincs napirenden a tárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Brüsszelben lezajlott Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter első kétoldalú találkozója, Kijev új fejezetet emleget az ukrán-magyar kapcsolatokban. Az uniós csúcson a vezetők újabb szankciós csomagot és a 2027-es ukrán finanszírozás rendezését ígérték, Franciaország gyorsítja a fegyverszállításokat, Belgium tíz F-16-ost ad át még idén. Zelenszkij ugyanakkor elismerte: Ukrajna kifogyóban van a Patriot elfogórakétákból. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×