Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
313.96
bux:
150464.01
2026. augusztus 14. péntek Marcell

A német kormány a Stasi-törvény hatályának meghosszabbítását tervezi

A német kormánypártok nyolc évvel meg akarják hosszabbítani annak a törvénynek a hatályát, amelynek értelmében közalkalmazottaknak alá kell vetniük magukat az egykori keletnémet állambiztonsági szervekkel (Stasi) való együttműködést feltáró átvilágításnak.

A törvény hatálya eredetileg 2006-ban járt le, akkor a nagykoalíció (CDU/CSU-SPD) öt évvel meghosszabbította, vagyis a jövő évtől kezdve már nem lehetne alkalmazni. A jelenlegi keresztény-liberális koalíció pártjai (CDU, CSU és FDP) már kidolgozták a törvénymódosítás szövegét, s azt várhatóan októberben terjesztik a parlament elé - értesült a berlini Der Tagesspiegel.

A Stasi-múlt átvilágítása ügyében illetékes Bundestag-bizottság liberális tagja az újságnak elmondta: az egyes szövetségi minisztériumokban dolgozó néhány alkalmazott múltjával, illetve a Baloldal pártjának brandenburgi tartományi szervezetével kapcsolatban fölmerült Stasi-gyanú azt mutatja, hogy változatlanul szükség van a közszereplők rendszeres átvilágítására.

Reiner Deutschmann szerint a korábbihoz képest bővíteni kell az átvilágítandók körét. Míg a 2006. évi törvénymódosítás nyomán csak olyan személyek múltját lehetett vizsgálni, akik kiemelkedő társadalmi vagy politikai pozíciót töltenek be, a jövőben lehetőség nyílna "befolyásos tisztséget" viselő egyének, de például tiszteletbeli polgármesterek átvilágítására is.

Marco Wanderwitz, a parlamenti bizottság CDU által delegált tagja azzal indokolta a törvény hatályának 2019-ig tervezett kiterjesztését, hogy "a legfiatalabb tettesek még 1989-ben is egészen tudatosan vállalták" az együttműködést a Stasival. Márpedig azt nem lehet megengedni, hogy ilyen egyének azért juthassanak vezető állásokba, mert nincs lehetőség a múltjuk tisztázására. Utóbbit az is indokolja, hogy az egykori tettesek egy része "egyre arcátlanabbul próbálkozik történelemszépítéssel a nyilvánosság előtt" - hangoztatta a kereszténydemokrata képviselő.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×