eur:
399.91
usd:
361.93
bux:
73059.71
2024. október 2. szerda Petra

Martonyi János: Magyarországnak nincs konfliktusa Szlovákiával

Magyarországnak nincs konfliktusa Szlovákiával - jelentette ki a Berliner Zeitung keddi számában megjelent interjújában Martonyi János, aki hangsúlyozta azt is, hogy a kettős állampolgárságról elfogadott törvény csak egy már hatályban lévő törvény apró módosítását jelenti.

A magyar külügyminiszter a baloldali lap kérdésére válaszolva leszögezte, hogy Magyarország semmifajta konfliktusban nem áll Szlovákiával. "A két ország között nézetkülönbség van, de nem konfliktus" - válaszolta Martonyi a Berliner Zeitung munkatársának, aki a többi között azt tudakolta, hogy miért vitte Magyarország az Európai Bíróság elé Sólyom László akkori köztársasági elnök tavalyi szlovákiai beutazásának megtagadását.

A magyar lépés célja az, hogy jogbiztonságot teremtsen - fogalmazott a külügyminiszter, hangoztatva, hogy a nézetkülönbségek rendezésének civilizált módját csakis a jogi út jelentheti. "Tudni akarjuk, vajon a személyek szabad áramlása mindenkire érvényes-e, beleértve az államfőket is" - jelentette ki Martonyi János, mindezt fontosnak nevezve az európai jogrend szempontjából.

A német lap újságírója úgy értékelte, hogy felháborodást váltott ki a magyar kormány azzal a törvénnyel, amely kettős állampolgárságot irányoz elő a külföldön élő magyarok számára. Vajon mindezt nem lehetett előre látni? - tette fel a kérdést a Berliner Zeitung.

Válaszában Martonyi János hangsúlyozta: valójában csak egy már meglévő törvény apró módosításáról van szó. A szomszédos országokban élő magyarok kivételével már eddig is minden külföldön élő magyar állampolgárságot szerezhetett - jelentette ki a külügyminiszter, és utalt arra, hogy mostantól mindezt már a szomszédos országokban élők is megtehetik. "De hangsúlyozom, mindig is egyéni alapon" - szögezte le a miniszter, hozzátéve. "Senkit nem honosítottunk." Mindezzel összefüggésben Martonyi János értetlenségét fejezte ki a felháborodás miatt, amely - mint Szlovákiára utalva kijelentette - csakis egy országban létezik. Nincs felháborodás Romániában - ahol 1,5 millió magyar él -, és nincs Szerbiában és Horvátországban sem - jelentette ki a miniszter, hozzáfűzve: "Szomszédaink közül csak egy csinált problémát az ügyből, mégpedig olyan stílusban, amelyet diplomáciailag sajátosnak találok" - hangsúlyozta a magyar külügyminiszter, egyben értetlenségének adva hangot amiatt, hogy Szlovákia hirtelen "területi integritásáról" kezdett beszélni.

A miniszter utalt arra is, hogy a trianoni emléknapra vonatkozó, a magyar parlament által elfogadott törvényben - mint hangsúlyozta - emlékezésről és a szomszédokkal való megértésről van szó. A törvény egyetlen szóval sem utal területi kérdésekre - jelentette ki a miniszter, hozzátéve: "Mi magyarok ugyanakkor még mindig egy kulturális nemzet vagyunk, függetlenül attól, hogy melyik országban élünk."

"Európaiak vagyunk, hiszünk a határok nélküli Európában, hisz mégiscsak Európa integrációjáról van szó" - hangsúlyozta a külügyminiszter, aki ezzel összefüggésben Európát említette a jövő év első felében esedékes magyar uniós elnökség központi projektjeként. A miniszter a legfontosabbnak az integráció további előmozdítását nevezte, és az elnökséggel kapcsolatban utalt a Duna-menti térség fejlesztési stratégiájával kapcsolatos magyar koncepcióra is.

A magyar gazdaság helyzetével kapcsolatos kérdésekre válaszolva a miniszter a többi között hangsúlyozta, hogy a kormány tartani fogja a 3,8 százalékos költségvetési hiánycélt. Az új kormány gazdasági programjának központi elemeként a "növekedésbarát költségvetési fegyelmet" említette, amit a német és az amerikai elképzelések keverékeként jellemzett. Annak a nézetnek adott hangot, hogy az európai és a magyar konszolidáció szorosan összefügg egymással.

Címlapról ajánljuk
BL élőben: Pályán a Liverpool, az RB Leipzig és a Real Madrid

BL élőben: Pályán a Liverpool, az RB Leipzig és a Real Madrid

A labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján kilenc mérkőzést rendeznek. Az első két mérkőzés kihagyott büntető mellett öngólokat is hozott. A késő esti programban szerepel a Liverpool–Bologna, a Lille–Real Madrid és az RB Leipzig–Juventus mérkőzés is.

Izraeli válaszcsapástól tart Irán - számba vettük a lehetőségeket

A zsidó államra mért tömeges rakétacsapás nem maradhat válasz nélkül - közölte Benjamin Netanjahu. Katonai elemzők most azt találgatják, vajon konkrétan mire gondolhatott az izraeli kormányfő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
A közel-keleti feszültséget emésztették a piacok

A közel-keleti feszültséget emésztették a piacok

Elsősorban a tegnap esti közel-keleti eszkaláció nyomhatja rá a bélyegét a mai kereskedési hangulatra: Irán este rakétatámadást indított Izrael ellen, utóbbi pedig ma reggel újabb csapást mért Libanonra. A fejlemények tovább élezik a geopolitikai helyzetet a térségben, aminek hatására emelkedik az olaj ára, a tengerentúli tőzsdéken pedig nagy esést láttunk tegnap. Az európai piacokon vegyes mozgásokat láthattunk, és a délutáni amerikai munkaerőpiaci adat sem változtatott érdemben a hangulaton. Szektorszinten jól teljesítenek az olajipari és a védelmi cégek, míg a légitársaságok esnek. Amerikában óvatos emelkedést hozott a szerdai nap, érdemes azonban kiemelni a Teslát, melynek árfolyama közel 4 százalékos mínuszban zárt, miután a vállalat a vártnál kevesebb autót értékesített a harmadik negyedévben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×