Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.93
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Sikeres magfúziót hajtott végre Észak-Korea?

Észak-Korea sikeres magfúziót hajtott végre. A koreai kommunista párt hivatalos lapja, a Rodong Szinmun szerint "áttörés történt egy új energetikai technológia területén".

A magfúzió az a folyamat, amikor két könnyebb atommag egy nehezebb atommaggá egyesül. A folyamatot energiakibocsátás kíséri. A hírt bejelentve a lap semmilyen utalást nem tesz arra vonatkozóan, hogy katonai célra használnák fel az új technológiát.

"A magfúzió sikere nagy esemény, amely a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság tudományának és technológiáinak gyors fejlődéséről tanúskodik" - írja a hivatalos lap, amely szerint az észak-koreai tudósok keményen dolgoztak, hogy a saját módszerük szerint fejlesszék ki ezt a technológiát.

Phenjan saját állítása szerint rendelkezik fissziós (maghasadáson alapuló) atombombával.

Észak-Korea évtizedek óta folytat atomfegyver-programot a jongbjoni reaktorban előállított plutóniumot felhasználva. Szeptemberben Phenjan első ízben jelentette be, hogy az urándúsítás végső szakaszába jutott.

Szakértők kétkedve fogadták a magfúzióról szóló bejelentést az elszegényedett kommunista országban. "A bejelentés igencsak pontatlan és túlzó. Feltehetően csak egy kisebb kísérletet hajtottak végre" - vélte Kun J. Szuh, a szöuli egyetem nukleáris szakértője.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×