Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A strasbourgi emberjogi bíróság Albert Álmosnak adott igazat

Az Emberi Jogok Európai Bírósága Albert Álmosnak, a többségében magyarok lakta romániai Sepsiszentgyörgy (Sfantu Gheorghe) volt polgármesterének, az RMDSZ szenátorának adott igazat egy évek óta húzódó peres vitát lezárva kedden.

Albert Álmos 2002-ben, amikor Sepsiszentgyörgy polgármestere volt, levetette a városháza tornyáról a román nemzeti lobogót. Egy másik román vád szerint - meg nem határozott időpontban - pedig arra adott utasítást, hogy a hivatalos fejléces levélpapírokon tüntessék fel a város nevét magyarul is.

Az illetékes megyei hatóságok jegyzőkönyvet vettek fel a történtekről, és átszámítva 2755 eurós pénzbírsággal sújtották Albert Álmost.

A polgármester azonban megtámadta a jegyzőkönyv tartalmát és formáját is. Hiányolta, hogy a dokumentumban nem utaltak arra: mikor rendelte el a hivatalos levélpapírokon a városnév magyar fordításának a feltüntetését. A román igazságszolgáltatás a későbbiekben indoklás nélkül utasította el a polgármester jogi kereseteit. Albert Álmos ezt követően fordult a strasbourgi székhelyű bírósághoz.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága egyhangúlag a volt polgármesternek adott igazat, arra hivatkozva hogy az ítéletek megindokolásának hiánya egyenlőtlenné tette a pereskedést. A bíróság ezért arra kötelezte a román államot, hogy térítse meg a volt polgármesternek a korábban rá kiszabott bírság összegét.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Száztízezer euróért, vagyis mintegy 40 millió forintért kelt el egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgomba a piemonti Albában rendezett 27. nemzetközi árverésen, a különleges tételt egy hongkongi vásárló vitte haza. A második tételért, egy 402 grammos példányért 16 ezer eurót fizetett egy férfi, aki kínai tanárként mutatkozott be. Az árverés iránt évről évre több ország érdeklődik, idén Hongkong, Bangkok és Bécs mellett Brazíliaváros, London, Makaó és Vilnius is részt vett rajta. A bevételt hagyományosan jótékony célokra fordítják Olaszországban és külföldön. Az ínyencek és a Michelin-csillagos séfek által keresett albai fehér szarvasgombát a világ legértékesebb szarvasgombájaként tartják számon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×