Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Növekedik az afgán hadsereg létszáma

A londoni Afganisztán-konferencia a biztonsági feladatok átadási folyamatának kezdetét jelenti - mondta a rendezvényt megnyitó beszédében a brit kormányfő.

Gordon Brown tényként közölte: a hetven ország és nemzetközi szervezet részvételével összehívott értekezleten egyezség jön létre arról, hogy az afganisztáni nemzeti hadsereg létszáma októberre eléri a 134 ezret, jövő októberre pedig meghaladja a 170 ezret.

Az afgán rendőrség létszáma ugyanebben az időszakban 109 ezerre, illetve 134 ezerre emelkedik. A brit kormányfő fontosnak nevezte, az afgánok átvegyék az ellenőrzés saját biztonságuk felett. Gordon Brown emlékeztetett: a nemzetközi közösség a katonai hozzájárulás mellett eddig 11 milliárd dollár adósságteher-könnyítéssel segítette Afganisztánt.

Hamid Karzai afgán államfő a konferencia előtt úgy nyilatkozott: hazájának még akár másfél évtizedig is szüksége lehet külső segítségre.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×