A Der Spiegel azt írta: a párt évekig meghamisította a támogatóitól kapott adományok összegét, és a valóságosnál nagyobb összegeket jelölt meg, hogy ezzel több pénzhez jusson a pártok állami támogatására szolgáló alapból.
A Der Spiegel azt írta: a párt évekig meghamisította a támogatóitól kapott adományok összegét, és a valóságosnál nagyobb összegeket jelölt meg, hogy ezzel több pénzhez jusson a pártok állami támogatására szolgáló alapból.
A forint szempontjából érdekes kettősség jellemzi ma a devizapiacokat. A dollár újra erőre kapott, az euróval szemben az 1,03-as szint közelébe süllyedt. Ennek következtében a forint-dollár kurzus 404 fölé emelkedett, megközelítve az év legelején látott kétéves mélypontját. Ugyanakkor mivel az euró-dollár árfolyamban elmozdulás nem a globális kockázatkedvelő hangulat változása miatt történt, hanem kifejezetten a gyenge eurózónás gazdasági adatok miatt, ezért elmaradt az a reflexszerű mozgás, hogy a dollárerő a forint euróval szembeni gyengülését hozza. A forint még erősödni is tudott a délelőtt folyamán az euróval szemben, 416-ról 414,6-ig. Dél után viszont újabb lökést kapott a dollár (1,028-ig esett az euró), és erre már jött a forint gyengülése is: az EURHUF jelenleg ismét közelíti a 416-os szintet.
Szinte még el sem kezdődött az év, máris megvan 2025 első nagy budapesti vesztesége a vendéglátóhelyeket illetően, ugyanis megszűnik a MOST Kortárs Bisztró.
Witnesses describe homes being "completely levelled" by the spreading blaze, as strong winds fan the flames towards the city.