Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Berlin jubileumi lázban

A készülődés tetőpontjára hágott, Berlin jubileumi lázban ég a fal leomlásának 20. évfordulója előtt. A turisták már elárasztották a belvárost, ahol a november 9-i ünnepségeket rendezik. Az idegenforgalmi hatóságok több mint 1 millió hazai és külföldi vendégre számítanak, a szállodák túlnyomó többsége már lehúzta a redőnyt, az előzetes foglalások ugyanis minden várakozást felülmúltak.

A "nagyágyúk", azaz a meghívott állam- és kormányfők, továbbá külügyminiszterek - a késő esti ünnepi megemlékezést követően - a legelőkelőbb hotelnek számító Adlonban és az Intercontinentálban éjszakáznak majd, de a négy-, három-, sőt kétcsillagos szállodákban is reménytelen szobához jutni.

Egyes vélekedések szerint ez már az évfordulóra Berlinbe érkező Dmirij Medvegyevnek, Nicolas Sarkozynek, Gordon Brown-nak és Hilary Clintonnak sem sikerülne, még szerencse, hogy a német vendéglátók a szállodafoglalás terhét levették vállukról.

A jubileumi turisták ugyanakkor Berlin szívében szinte mindenütt útlezárásokba ütköznek, a közlekedési káosz már most óriási. A 20 évvel ezelőtti történelmi események fő helyszínének számító Brandenburgi kapu szinte megközelíthetetlen, mindenütt színpadok és tribünök állnak. Mindennek ellenére Berlin igyekszik legszebb arcát mutatni, az idegenforgalmi hatóságok az elmúlt napokban különböző televíziós és internetes reklámokon azzal az üzenettel próbáltak csalogatni: "Jöjjenek Berlinbe, és saját szemükkel győződjenek meg arról, hogy két évtized alatt mennyire megváltozott a város." A kíváncsi turistákat pedig az idegenforgalmi hivatal mosolygó - és szinte kizárólag női - alkalmazottai igyekeznek eligazítani.

Ünnep ide vagy oda, hatalmas a rendőri készülődés. Szerencsére mostanáig egyetlen terrorista szervezet sem állt elő olyan üzenettel, hogy az évfordulóra bármit is tervezne, az illetékesek szerint azonban az ördög nem alszik. Akárcsak a szeptember végi országos parlamenti választások idején - igaz, akkor jócskán voltak terrorista fenyegetések -, most is több ezer rendőr van bevetésben, különös tekintettel arra, hogy az évforduló napján államfők és miniszterelnökök sokasága tartózkodik majd Berlinben.

Rendőri források szerint az orosz államfő és az amerikai külügyminiszter esetében a 2. számú biztonsági fokozatot léptették életbe, azaz azt a fokozatot, amely a leginkább veszélyeztetett személyeknek jár. Az 1. számú biztonsági fokozat elrendelésére csak akkor kerülne sor, ha a hatóságok eleve úgy ítélnék meg, hogy terrortámadással mindenképp számolni kell. A magas rangú külföldi vendégek túlnyomó többségének - szám szerint 31-nek - azonban be kell érnie a 3. számú biztonsági fokozattal. Mindenesetre a rendőrök számára már napok óta teljes a szabadságtilalom.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×