Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az újkori német történelem legboldogabb napja

Az újkori német történelem legboldogabb napjának nevezte 1989 november 9-ét, a berlini fal leomlásának napját Angela Merkel. A készülődés tetőpontjára hágott, Berlin jubileumi lázban ég a fal leomlásának 20. évfordulója előtt. A turisták már elárasztották a belvárost, ahol a november 9-i ünnepségeket rendezik.

Szokásos hétvégi videoüzenetében a német kancellár kiemelte az egykori NDK ellenzéki, illetve polgárjogi mozgalmainak, valamint az egyházaknak a szerepét a fal lebontásához elvezető eseményekben.

"Az akkori ellenzék a szabadság, illetve a demokrácia melletti bátor kiállásával döntő szerepet játszott abban, hogy leomlott a fal, és egy évvel később lehetővé vált Németország újraegyesítése" - hangsúlyozta a kancellár. A német konzervatív politikus maga is a volt keletnémet kommunista államban nőtt fel, tanulmányait ott végezte és akkor még ellenzéki politikai pályáját is az egykori NDK-ban kezdte.

Videoüzenetében emlékeztetett arra, hogy az egyházak támogatták a kommunista rezsim elleni, rendszeressé vált hétfői tüntetéseket, a templomok pedig a békéért és a szabadságért könyörgő istentiszteletek helyszínévé váltak.

Egy szombati interjúban ugyanakkor a kancellár állást foglalt amellett, hogy folytatni kell az egykori NDK történelmének feldolgozását. Merkel a kommunista időkben megyei pártlapnak számított Leipziger Volkszeitungban megjelent nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az NDK-s múlt feldolgozásának lezárása annak eltussolását jelentené.

A kancellár szerint az emlékezést ébren kell tartani, ez ugyanis elengedhetetlen a jövő alakításához. "Ezt diktálja a volt kommunista állam áldozataival és az elkövetkező generációkkal szembeni felelősség is" - jelentette ki Merkel, utalva arra: a jövő generációi számára csakis így lehet elmagyarázni azt, hogy a szabadságnak milyen nagy ára van.

Az első keletnémet kancellár annak a nézetnek adott hangot, hogy immár megszűntek a korábbi nagy különbségek a keleti és a nyugati országrész lakosságának életszínvonala között. Merkel ugyanakkor továbbra is rendkívül fontos kormányzati feladatnak nevezte a keleti tartományok felzárkóztatását, és ezzel összefüggésben utalt a 2019-ig szóló, úgynevezett szolidaritási támogatás jelentőségére.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×