Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Maffiakapcsolatok gyanúja miatt menesztették a litván házelnököt

A litván parlament kedden menesztette a házelnököt, miután Arunas Valinskast azzal gyanúsították meg, hogy bűnszövetkezettel tart kapcsolatot.

Az egykori televíziós producer, aki a tavalyi parlamenti választásokon lépett a politikai színtérre, tagadja a vádakat, és azt hangoztatja, hogy politikai ellenfelei bosszút forraltak ellene.

A 141 fős törvényhozás 95 tagja támogatta a házelnök menesztését, húszan ellenezték, a többiek vagy tartózkodtak, vagy távol voltak. A házelnök menesztéséhez egyszerű többség is elég volt.

Valinskas gondjai a nyáron kezdődtek, amikor a helyi média közzétett egy felvételt, amelyen egy kaunasi maffiavezérrel beszélget. Később az általa vezetett Nemzeti Újjáéledés Pártjának több vezetője állította róla, hogy személyes kapcsolatokat tart az alvilággal.

A szavazás előtt mondott beszédében Valinskas tagadta a vádakat.

"Nincs semmilyen kapcsolatom szervezett bűnözői csoportokkal" - mondta. "Az egyetlen hibám az volt, hogy teljesen nyitott vagyok az emberek előtt, és soha nem osztottam fel őket jókra és rosszakra" - tette hozzá.

Dalia Grybauskaite elnök előzőleg a házelnök lemondását javasolta, miközben az ügyészség vizsgálatot indított Valinskas ellen. A 42 éves politikus elutasította az államfő javaslatát.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×