Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A németek is saját hazájukban nyaralnak idén

A németek közismertek utazási kedvükről, amit eddig a pénzügyi válság is csak kis mértékben tépázott meg, így a közelgő nyárra a legtöbben már eltervezték üdülésüket. A nyaralás megszervezésekor azonban a pénztárca vastagsága is fontos szerepet játszik.

A német utazási társaságok szervezetének szóvivője elmondta, hogy a pénzügyi válságból a hazai üdülőhelyek kerültek ki győztesként. A reklámok is főleg azt sugallják, hogy miért kell a drága távoli országok után sóvárogni, amikor a hazai célok hasonló színvonalon, jóval olcsóbb ajánlatokkal kecsegtetnek.

Kiváltképpen az Alpok környéke számít idén az idegenforgalom fellendülésére, de a Keleti-tenger partján lévő kilométer hosszú strandokat kínáló üdülőhelyek iránt is felszökött az érdeklődés.

A szokatlanul meleg május már eddig is ízelítőt adott a lehetőségek kihasználására. A legészakibb német tartomány, Schleswig Holstein turisztikai szervezetének szóvivője megelégedéssel állapította meg, hogy a tengerparti nyaralóhelyek ebben a hónapban minden hétvégén csaknem teljesen megteltek.

Komoly az érdeklődés a Fekete-erdőben lévő nyaralási lehetőségek iránt is - legalábbis erre utalt Baden-Württenberg idegenforgalmi felelőse. A külföldi nyaralási lehetőségek között az előre szervezett utazások állnak a vezető helyen, így változatlanul nagy az érdeklődés a spanyol és görögországi kínálatok iránt.

A magyarországi üdülőhelyek, kiváltképpen az egészségügyi turizmus számára komoly előnyt jelent a forint euróval szembeni gyengesége.

A németek számára igencsak előnyös átváltási kulcs főleg a keletnémetekben ismét nosztalgiát keltett a Balatonnal kapcsolatban, ahol a rendszerváltás előtt az akkor még kettéosztott ország keleti felében élő polgárai a határ túl oldaláról érkezett rokonaikkal találkoztak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×