Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Megtiltották a katonáknak a focizást, mert túl veszélyes

A Csádba vezényelt ír ENSZ-zászlóalj vezetője megtiltotta a katonáknak, hogy futballozzanak, szerinte ugyanis az országban erre egészségügyi okokból nem alkalmas a környezet.

Az ír védelmi miniszter, Willie O'Dea parlamenti felszólalásában elmondta, hogy eddig 34 katonát kellett hazatelepíteni Csádból a misszió tavalyi kezdete óta, 16-ot azért, mert megsérültek.

A katonák között volt olyan, aki súlyos sérülését nem bevetés közben, hanem szabadidejében, sportoláskor szerezte. Elmondta azt is, hogy az ír sportpályák nem olyan veszélyesek, mint a csádiak, amelyek túlságosan durvák és kemények.

Fejtegetését így folytatta: ha egy katona Csádban esik el játék közben, akkor sokkal súlyosabb sérüléseket szerez, mint az, aki Írországban bukik fel. Épp ezért megtiltotta, hogy a katonák focizzanak a misszió alatt, amelyet a küldetés vezetője azonnal végre is hajtatott. Hadgyakorlatokat és önvédelmi gyakorlatokat továbbra is tarthatnak a katonák.

A miniszter beszámolója szerint a 34 ember hazaszállítása 60 ezer euróba került az országnak (17 millió forint), de a tiltás nem az összeg miatt van, egyszerűen meglepő, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen sok katonát kellett lecserélni.

Írországból 400 katona teljesít békefenntartó szolgálatot az afrikai országban, európai uniós irányítás alatt, ENSZ-felhatalmazással.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
Cikkünk frissül

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×