Az elnökkel ellentétben a francia sajtó nagy terjedelemben elemzi Nicolas Sarkozy elmúlt két éves tevékenységét, és csaknem egyöntetű a vélemény, hogy tagadhatatlan sikerei ellenére továbbra is inkább megosztja, mint egybekovácsolja a francia társadalmat.

Az elemzők szerint egyik fő jellemvonása továbbra is a hiperaktivitás, aminek azonban immár érzékelhetőek a negatív következményei. Túl sokszor és túl sok témában nyilvánul meg - mondják, ami egyre súlytalanabbá teszi szavait, és köztársasági elnöki tekintélyét is kikezdi.

Ami a konkrét tevékenységét illeti, abban csaknem mindenki egyetért, hogy államfőként jól reagált a gazdasági válságra, ráadásul szokásos aktivitása ebben a helyzetben azt a megnyugtató érzést keltette az emberekben, hogy "van vezető a fedélzeten". Egy sor bejelentett reformot, köztük a túlórák adómentesítését, a 35 órás munkahéttel kapcsolatos rendelkezések rugalmasabbá tételét vagy az igazságszolgáltatás átalakítását sikerült végrehajtania.

Meg kellett hátrálnia viszont az oktatási rendszer vagy a kórházreform ügyében, és a felsőoktatás átalakítása sem megy zökkenőmentesen; emiatt tucatnyi francia egyetemen immár harmadik hónapja sztrájkolnak a diákok.

Erős ellenállás várható az ország közigazgatási régióinak tervezett reformjával kapcsolatosan is, a vasárnapi munka engedélyezéséről szóló törvény, melyről júliusban tárgyal a parlament, további, nem várt nehézségeket okozhat a Nicolas Sarkozy számára, ez a téma ugyanis magát a kormányzó UMP pártot is erősen megosztja.

Az államfő mozgástere ugyanakkor továbbra is meglehetősen széles, hiszen az ellenzéki szocialisták egyelőre sem egységet, sem hiteles programot nem tudnak felmutatni. Ráadásul két friss felmérés azt mutatja, ha most tartanák a köztársasági elnökválasztást, az első fordulóban a francia választók 30 százaléka továbbra is Nicolas Sarkozyre szavazna, miközben két potenciális kihívója, a szocialista Ségolène Royal 21, a jobb-közép Modem pártot megalapító François Bayrou pedig 20 százalékot kapna.