Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
325.92
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Alábecsülték a kínai nagy fal hosszát

A legutóbbi számítások szerint a kínai nagy fal több mint háromezer kilométerrel hosszabb, mint ahogy azt eredetileg hitték. Szakemberek azonban attól tartanak, hogy a világörökség részeként számon tartott építmény egyes részei összedőlhetnek.

A kínai kormány kétéves vizsgálata bebizonyította, hogy a nagy fal a nagyjából 5000 kilométer helyett legalább 8850 kilométer hosszan nyúlik el. Az eddigi méretet többnyire történelmi adatok alapján becsülték meg, most azonban a szakemberek GPS-szel és infrared technológiával próbálták feltérképezni az építményt.

A kínai állami média tudósítása szerint valójában a műemléknek csak 70 százaléka igazi fal, a fennmaradó részeket természetes akadályok: árkok, hegyek és folyók képezik. A nagy falat több száz éven keresztül építették, hogy távol tartsák a kínai birodalmat az idegen betolakodóktól. Az építmény első részeit 2000 évvel ezelőtt húzták fel, de a 14. és 17. század között uralkodó Ming dinasztia idején újraépítették és kiterjesztették.

A kínai szakértők szerint az újonnan felfedezett rész, amely északon a Liaoning tartománybeli Hu-hegységnél kezdődik és a nyugati Kanszu tartományban található Csia Jü-küen átjáróig húzódik, szintén a Ming dinasztia korában épülhetett.

A kutatók tovább folytatják munkájukat, hogy kiderítsék, pontosan milyen hosszú fal épült a későbbi dinasztiák uralkodásakor.

A kormány arra hívta fel a figyelmet, hogy félő: a világ legnagyobb emberi kézzel alkotott építményének egyes részei hamarosan összedőlhetnek a klímaváltozás hatásai és az országban meginduló óriási infrastrukturális fejlődés miatt. A nagy falat az Unesco 1987-ben nyilvánította a világörökség részéve.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×