Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
325.86
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Szlovákiából is menekülnek a vállalatok

Hiába a 19 százalékos, egykulcsos adó, mostanra már minden századik szlovák vállalat adóparadicsomban működik. A szlovák mutató így is nagyon alacsony, ami egy pozsonyi szakértő szerint azt jelzi, hogy az ország maga is egyfajta adóparadicsom.

Annak ellenére, hogy Szlovákiában a 19 százalékos, egykulcsos adó a környező országokhoz képest még mindig vonzónak számít, számos szlovákiai cégnek még ez sem felel meg, ezért inkább a még ennél is kedvezőbb feltételeket kínáló országokban regisztráltatják magukat. Az ok nyilvánvalóan az adómegtakarítás.

A Hospodárske Noviny című szlovákiai gazdasági napilap szerint a csaknem 147 ezer nyilvántartott szlovákiai cégből 1933-at adóparadicsomnak számító államban jegyeztek be, ami 1,3 százalékos arány.

A hazájuknak hátat fordító szlovák cégek főleg Hollandiába, Ciprusra és Luxemburgba költöztek, de természetesen akadnak a Virgin-szigeteken, a Bermudákon, Panamában, Belizében vagy Monacóban bejelentett szlovák vállalkozások is.

Mint Michal Friedberger, az Akont Trust Company tanácsadó cég adóelemzője mondta: több oka van annak, hogy számos cég külföldön regisztráltatja magát. Az alacsony, 10 százalékos adókulcs Ciprust teszi vonzóvá, Luxemburg esetében az angolszász jogrend a fő érv, Hollandia mellett pedig az imázs, az előkelő cím szól, de sokat számit az anonimitás is.

Csehországban ennek szinte háromszorosa az arány, ott közel 9 ezer cég menekült adóparadicsomba, ami a társaságok több mint 3 százaléka. Petra Stepánová, az adatokat közlő CEKIA cseh információs ügynökség elemzője szerint a különbség egyik oka, hogy a közép-európai térségben Szlovákia maga is egyfajta adóparadicsomnak számít. Az alacsony arány is azt mutatja, hogy az ottani vállalkozóknak nem igazán érdemes adóteher-optimalizáláson törni a fejüket - véli az elemző.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×