Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
326.16
bux:
142824.75
2026. november 6. péntek Lénárd

Jan Fischer az új cseh miniszterelnök

Jan Fischert, a cseh statisztikai hivatal elnökét nevezte ki csütörtökön Csehország új kormányfőjének Václav Klaus cseh köztársasági elnök. A szakértői kormány az októberi, előrehozott választásokig vezeti majd az országot.

Fischer kinevezését a két legnagyobb cseh politikai párt - az eddig kormányzó polgári demokraták és az ellenzéki szociáldemokraták pártja - javasolta az államfőnek. Fischer a felkérést elfogadta, és bejelentette, hogy kormánya személyi összetételéről húsvét után kezd tárgyalásokat.

Az 58 éves Jan Fischer 2003 óta áll a statisztikai hivatal élén, megfontolt közgazdásznak ismerik, és mint többször is kijelentette, egyik párthoz sem kötődik, nincsenek politikai ambíciói.

Mirek Topolánek jobbközép kormánya két hete mondott le, miután a képviselőházban elveszítette az ellenzéki szociáldemokraták kezdeményezte bizalmi szavazást.

A négy érintett párt - három koalíciós és egy ellenzéki - elnöke vasárnap állapodott meg abban, hogy szakértői átmeneti kormányt hoznak létre, amely az októberi előre hozott választásig vezetné az országot. Az eredetileg 2010 közepén esedékes választásokat legkésőbb október 15-ig kell megrendezni.

A pártok ennek érdekében rövidesen a parlament elé terjesztik a szükséges törvénytervezetet. A voksolás legvalószínűbb időpontja október 9. és 10.

Mennyire erősödik meg Klaus?

Bár a kereszténydemokraták és a zöldek időközben megkérdőjelezték a megállapodást, a két nagy pártnak önmagában is elegendő képviselője van az alsóházban ahhoz, hogy megszavazza az új kormányt.

A szakértői kormánynak a tervek szerint 16 tagja lenne. A miniszterek olyan, pártokon kívüli szakértők lennének, akik mind a négy párt számára elfogadhatóak. A távozó jobbközép koalíció összesen nyolc, az ellenzéki CSSD pedig hét minisztert jelölhet az új kormányba.

Az átmeneti kabinetben egyetlen jelenlegi miniszter sem kapna helyet. Kérdés, hogy a szakértői kormány nem-politikusokból álló tagjai hogy fognak megbirkózni az EU-elnöki feladataival és a válsággal, és mennyire erősödik meg ezzel az államfő, Václav Klaus pozíciója.

Amíg nem alakul meg az új kormány, addig még a Topolánek vezette kabinet igazgatja az országot. Ez a helyzet akár május közepéig is eltarthat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×