Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
326.16
bux:
142824.75
2026. november 6. péntek Lénárd

Ismét tízezrek tüntetnek a kormány ellen

Thakszin Sinavatra volt thaiföldi miniszterelnök több tízezer, vörös inget viselő híve gyűlt össze szerda reggel Bangkokban a kormányfő hivatala előtt, ahol tüntetők egy csoportja már több mint két hete ülősztrájkot tart.

A mintegy 40 ezer demonstráló a decemberben hivatalba lépett Veddzsadzsiva Abhiszit távozását követeli a kormány éléről. A "vörös inges" Sinavatra-hívek azt állítják, hogy Abhiszit nem demokratikus úton került hatalomra és valójában a hadsereg bábja.

A tömeg azt tervezi, hogy átvonul Prem Tinszulanonda, a thaiföldi király főtanácsadójának a háza elé, akit Thakszin azzal vádol, hogy aktív szerepet játszott az ellene 2006-ban elkövetett katonai hatalomátvételben.

A megmozdulás miatt 10 ezer rendőrt és katonát vezényeltek az utcákra. Abhiszit egy tévéinterjúban azt bizonygatta, hogy a tiltakozó akció nem fogja megzavarni a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) péntektől Pattajában megrendezésre kerülő csúcstalálkozóját. "Csak egy olyan csoportról van szó, amely káoszt akar teremteni az országban, de a kormány mindent megtesz, hogy megfékezze őket" - mondta.

Abhiszit eddig minden alkalommal elutasította a tüntetők követeléseit a parlament feloszlatására és az előre hozott választások kiírására vonatkozóan. Az elmúlt két hetet a kormányhivataltól távol, részben külföldön töltötte.

A puccsal eltávolított Thakszin Sinavatrát korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolták, tavaly októberben távollétében kétévi börtönre ítélték az ország összeférhetetlenségi törvényének megsértése miatt.

Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×