Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Markó és Tőkés aláírta a magyar összefogást szolgáló megállapodásokat

Az európai parlamenti választásokon bejegyzendő "magyar összefogás" listájáról, valamint az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) létrehozásáról írt alá megállapodást vasárnap Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.

Markó Béla az ünnepélyes aláírás előtt felhívta a figyelmet a romániai magyarság egységes érdekképviseletének fontosságára. Tőkés László örömét fejezte ki amiatt, hogy e két megállapodással nem valamiféle pártérdek vagy személyes érdek, hanem a nemzeti érdek kerekedett felül.

Utalt arra, hogy az EMNT-n belül vannak, akik megalkuvással vádolják őt e megegyezés miatt, de - mint fogalmazott - számára az erdélyi magyarság ügye elsősorban nem politikai, hanem erkölcsi kérdés.

Felidézve a rendszerváltás óta eltelt húsz évet, Markó megállapította, hogy Tőkés püspöknek jelentős szerepe volt a diktatúra összeomlásában. Elmondta: a kommunista rendszer bukása után a romániai magyar közösségnek lehetősége nyílt arra, hogy érdekképviseleti szövetséget hozzon létre. "Sok-sok éven át együtt dolgoztunk ebben a szövetségben, együtt vitáztunk, sok véleménykülönbséggel, konfliktussal. De céljaink alapvetően egybeestek a romániai magyar közösség helyzetének távlatos és megnyugtató rendezését illetően" - mondta Markó, hozzátéve: vita ezután is lesz, de sokszor a viták, véleménykülönbségek viszik előre egy adott közösség sorsát.

Tőkés László elmondta: az RMDSZ-en kívüli szervezetek körében sok bírálat, támadás érte, megalkuvással, elvei feladásával vádolták meg őt amiatt, hogy aláírja ezt a megegyezést. Makkai Sándor erdélyi református püspök szavait idézte, amelyek szerint Erdély ügye számára nem annyira politikai, mint inkább erkölcsi kérdés. Tőkés ugyanezt az elvet vallja, vagyis - mint fogalmazott - a közéleti szereplést maga is erkölcsi feladatának tekinti, amit az erdélyi magyarság közös szolgálata követel meg. Nem a személyi vagy a pártérdek, hanem a nemzeti érdek kerekedett felül azzal, hogy sikerült tető alá hozni ezt a megállapodást - mondta. "Nem legyőzni, hanem megnyerni akarjuk egymást" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×