Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Két magyar a legkeresettebb náci háborús bűnösök között

Tíz náci háborús bűnöst még mindig keresnek, a Simon Wiesenthal Központ pedig éppen most tette közzé frissített listáját a legnagyobb halakról, akiket majdnem hét évtizeddel a II. világháború után sem tudtak még felelősségre vonni.

A körözési toplista első helyén Alois Brunner szerepel, akiről a nácivadászok meggyőződéssel állítják, hogy még mindig él Szíriában.

Brunner volt Adolf Eichman "jobbkeze", akit távollétében elítéltek 128.500 osztrák, görög, francia és szlovák zsidó haláltáborba hurcolásáért.

Egyes információk szerint az ötvenes, mások szerint a hatvanas években menekült Szíriába, ahonnan nem hajlandóak kiadni.

Ivan (John) Demjanjukot már elfogták - a nyugdíjas autógyári munkás évek óta arra vár, hogy kiadják-e az Egyesült Államokból. Azt állítják róla, hogy azonos a treblinkai tábor Rettegett Ivánjával.

Előkelő helyen szerepel a listán Képíró Sándor, akinek az ügyében még mindig folyik a vizsgálat Magyarországon; azzal vádolják, hogy részt vett négyszázezer zsidó deportálásában, valamint az 1942-es újvidéki mészárlásban, amelynek során 1200-nál több polgári személyt gyilkoltak meg.

Milivoj Asnert, a horvát rendőrség egykori vezetőjét azzal vádolják, hogy részt vett több száz szerb, zsidó és cigány kivégzésében és deportálásában; a férfi háborítatlanul él Ausztriában.

Soren Kam egykori dán SS-tisztet gyilkosságért körözik, és ki akarnák hallgatni a szerepéről, amelyet zsidók százainak deportálásában játszott. Õ Bajorországban él.

Heinrich Goerét Németországban amiatt akarják bíróság elé állítani, mert a Waffen SS halálbrigádjának tagjaként felelős három dán civil meggyilkolásáért.

Második magyarként szerepel a toplistán Zentai Károly, akinek kiadatásról még mindig nem született döntés Ausztráliában.

Nihail Gorskov ügyének vizsgálata folyamatban van Észtországban; őt fehéroroszországi zsidók meggyilkolásával vádolják. Algirmantas Dailidét viszont már elítélték a zsidók letartóztatásában és deportálásában játszott szerepéért, de a litván hatóságok még nem szabták ki rá a büntetést.

Elkerülte viszont a felelősségre vonást Harry Mannil is, aki Venezuelában bujkál. Õt azzal vádolják, hogy részt vett zsidók és kommunisták letartóztatásában, akiket később kivégeztek a nácik és észt kollaboránsaik.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×