Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
322.93
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Németországban kért menedékjogot az amerikai katona

Politikai menedékjogot kért Németországban egy amerikai katona, aki korábban Irakban harcolt. Ilyesmi utoljára egy évtizede fordult elő. A 31 éves fiatalember azért választotta Németországot, mert a berlini kormány 2003-ban elutasította a részvételt az iraki beavatkozásban.

A Clevelandben született André Shepard 2004-ben vonult be katonának, hogy "egyenesbe hozza" korábbi zavaros életét. Vonzó volt számára a havi ötezer dollár zsold is, de a hazáért akart harcolni, és azzal is tisztában volt, hogy az összecsapásoknak halálos áldozatai is lesznek.

Az Irakba vezényelt egységnél helikoptereket javított. és a többi katonával folytatott beszélgetéseiből az a kép alakult ki benne, hogy értelmetlen a nyugati fegyveresek jelenléte az országban. Szerencséjére egységét nemrég átmenetileg egy németországi támaszpontra helyezték át, és ott határozta el, hogy a parancsot megtagadva nem tér vissza Irakba.

Miután dezertált, barátai segítségével Bajorországban bujkált, majd politikai menedéket kért. Ügyvédje arra az uniós megállapodásra hivatkozik, amely szerint menekültstátus illeti meg azt a katonát, aki büntetés fenyeget, mert nem halandó részt venni "háborús bűncselekményekben", vagy a nemzetközi jogba ütköző háborúban.

André Shepard ügyében a döntés hónapokig is eltarthat, mert a berlini belügyminisztériumnak tisztáznia kell, alkalmazható-e az uniós jogszabály amerikai katona esetére is.

Shepard reményét fejezte ki, hogy esete nem vet árnyékot Washington és Berlin viszonyára. Nem titkolta azt sem, tisztában van vele, hogy kérésének elutasítása esetén kitoloncolják, és akkor börtön vár rá az Egyesült Államokban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×