Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.91
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Obama: "Elcsesztem"

"Elcsesztem" - mondta Barack Obama amerikai elnök a CNN hírtelevíziónak adott keddi interjújában arra utalva, hogy hibát követett el Tom Daschle egészségügy-miniszteri jelölése kapcsán. Obama és Daschle szenátor, miután utóbbiról kiderült, hogy korábban nem fizetett be 120 ezer dollár adót, közös nyilatkozatban közölte: a szenátus egykori demokrata párti többségi frakcióvezetője visszavonta jelölését.

A több tévécsatornának is nyilatkozó elnök azt mondta, hogy vállalja a felelősséget azokért a hibákért, amelyeket Daschle adóproblémáinak kezelése kapcsán elkövettek. Az NBC-nek úgy fogalmazott: csalódott magában, hibásnak érzi magát, amiért úgy tűnhetett, hogy kettős mérce létezik az adófizetés terén, egy a híres emberek, egy másik meg az átlagemberek számára.

"Ez hiba volt, elcsesztem (...) vállalom a felelősséget ezért a hibáért" - mondta szinte szó szerint több interjúban is alig több mint 24 órával azután, hogy kijelentette, teljes mértékben kiáll Dashcle jelölése mellett. Mint kiderült, Daschle az utóbbi 2 évben 5,2 millió dollárt keresett, ilyen jövedelem nem tudott befizetni 120 ezer dollár adót.

A szenátus demokrata vezetői eltérőképpen reagáltak a Daschle-ügyre. Harry Reid többségi frakcióvezető közölte, mindenképpen végrehajtják az egészségügyi reformot, Dick Durbin szenátor viszont azt mondta, Daschle jelölésének visszavonása visszalépést jelent, mert a miniszterjelölt tehetséges volt és alaposan ismerte a kongresszus működését.

A hatalmas gazdaságösztönző csomag kongresszusi elfogadtatásáért küzdő Obama azt mondta a CNN-nek adott interjúban: "elnöki működésem sikerének egyetlen mércéje az lesz, ha az emberek 5 vagy 9 év távlatából visszatekintve elmondhatják, hogy rendbe tettem a gazdaságot". Leszögezte, az alapján fogják megítélni tevékenységét, hogy felépül-e a gazdaság a recesszióból.

Az amerikai elnök úgy fogalmazott: riasztó, hogy milyen gyors mértékben romlik a gazdaság helyzete, "2-3 hónappal ezelőtt a közgazdászok még nem jósolták volna meg, hogy itt fogunk tartani". Mint kifejtette, szükség lesz egy felépülési programba a munkanélküliség kezelésére, valamint egy olyan másik programra, amellyel intelligens módon meg lehet indítani a banki hitelek áramlását. "A gazdasági helyzet miatt éjszakánként fenn vagyok" - mondta.

Ugyancsak kedden vált ismeretessé, hogy szintén adófizetési gondok miatt visszavonta jelölését Nancy Killefer, akit Obama arra szemelt ki, hogy a költségvetési reformokat felügyelje a szövetségi kormányban. Killefer a harmadik olyan Obama-jelölt volt, akiről a jelölés kapcsán kiderült, hogy a múltban nem fizetett rendesen adót.

Tom Daschle mellett Timothy Geithner pénzügyminiszterről derült ki, amikor az Obama csapat átvilágította, hogy évekkel ezelőtt 34 ezer dollár adót "felejtett el" befizetni, a szenátus ennek ellenére megerősítette a volt bankelnök jelölését.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×