Infostart.hu
eur:
362.24
usd:
321.6
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Megközelíti a nagy gazdasági válság idején mértet a munkanélküliség

Alig valamivel kevesebb munkanélkülit tartanak számon Franciaországban ma, mint az 1933-as nagy gazdasági válság idején. December óta újabb 45 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, amely az év végére elérte 2,11 milliót.

A folyamatosan romló mutatók, illetve az erős társadalmi elégedetlenség, amelyet a múlt csütörtöki országos demonstráció is bizonyított, rendkívüli óvatosságra kényszeríti a francia kormányt.

A sajtó egy részének segítségével a gazdasági miniszter azt hangsúlyozza például, hogy a munkanélküliséggel kapcsolatos friss számok rosszak ugyan, de lényegesen jobbak, mint a "fekete novemberiek", amikor egy hónap leforgása alatt 64 ezer ember vesztette el a munkahelyét. És ugyancsak gondos politikai marketingről tanúskodik az is, hogy a miniszterelnök éppen hétfőn jelenti be - ráadásul egy kihelyezett, a közel kétmilliós Lyon városában megtartott tárcaközi tanácskozáson - a kormány által a gazdaság élénkítésére kidolgozott intézkedéscsomagját.

A 26 milliárd eurós, elsősorban a munkahelyek megőrzésére irányuló csomagot még december elején jelentette be Nicolas Sarkozy, és az államfői víziót a kormány nem egészen két hónap alatt alakította az egész országra kiterjedő, éppen ezer tervet tartalmazó konkrét intézkedés sorozattá, amely François Fillon kormányfő szerint figyelembe veszi a "szociális partnerek" követeléseit is.

Előzetes értesülések szerint a bejelentés elsősorban az előrehozott állami infrastrukturális beruházásokra vonatkozik majd, melyre - mint azt Nicolas Sarkozy annak idején bejelentette - 10,5 milliárd eurót szánnak.

A miniszterelnök egy hétfői interjúban ugyanakkor ismét hangsúlyozta: a kormány folytatja az eddig megkezdett reformokat. Igaz, sajtóértesülések szerint Nicolas Sarkozy napokon belül tévébeszédben fordul a polgárokhoz, hogy a gazdasági helyzetet és kormánya intézkedéseit jobban "megmagyarázza".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×