Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Történelmet írtak, de a java csak most jön

Barack Obama, az amerikai demokraták immár hivatalos elnökjelöltje 67 napig tartó monstre kampánykörútra indult. Ellenfele, John McCain azzal lepte meg a közvéleményt, hogy a fiatal alaszkai kormányzónőt, Sarah Palint vette maga mellé alelnökjelöltnek.

Denverben a demokraták valóban történelmet írtak, ugyanis először áll versenyben az Egyesült Államokban színesbőrű elnökjelölt a "világ legerősebb emberének posztjáért". Obama szenátor pontosan 45 évvel azután mondta el nagyhatású szónoklatát, hogy Martin Luther King szájából elhangzott a mára ikonikussá vált "Van egy álmom" beszéd.

Barack Obama azt ígérte, hogy bőrszínre, vallásra, nemre való tekintet nélkül az amerikaiakkal összefogva ő tudja megvalósítani az álmot. Beszélt a háborúról, a gazdasági nehézségekről és arról, hogy George Bush kormányzatát okolja, amiért az nem reagált a gondokra.

A sok politikai kék-zöld foltot okozó előválasztási folyamatot immár maga mögött tudó Obama előtt már csak egyetlen feladat áll: megverni őszhajú ellenfelét, a republikánus John McCaint. Csakhogy a tapasztalat kérdését eredményesen felhasználó McCainnek sikerült megállítani az Obama-gőzhengert és a demokrata jelölt elé került a közvélemény-kutatásokban. A pártja denveri jelöltállító gyűlésén sztárként ünnepelt Obama ezért most monstre turnéra indult, elsőként a közép-nyugat ingadozó államaiba.

Meglepő húzás

John McCain ugyanakkor újra magára irányította a figyelmet azzal, hogy Sarah Palint veszi maga mellé alelnökjelöltként. A hír pár órával egy ohiói nagygyűlés előtt derült ki. A középnyugati és sok kétkezi munkás szavazó otthonát jelentő állam az egyik legnagyobb politikai csatamező a két párt jelöltjei között.

Sarah Palint egyfajta konzervatív fenegyereknek nevezik, aki saját pártjában is hajlandó összecsapni a más véleményt vallókkal. 44 évesen fiatalabb Obamánál, és McCain ezzel azt üzenheti, hogy a "csapat" átlagéletkora teljesen normális. Õ az első női alelnökjelölt a Republikánus Párt történetében.

Az alaszkai kormányzónő jelölése még a republikánus párton belül is meglepetést váltott ki, mert több "nagyágyú" helyett esett Palinre a választás. Reformer múltja, és markáns egyénisége viszont jól kiegészítheti McCain képességeit - vélik elemzők. Ráadásul Palin megszemélyesíti "a családi értékeket" védő, keményen dolgozó anyát - öt gyermeke van, akik közül a legfiatalabb egy Down-kóros csecsemő.Keményedik a küzdelem

Obama az eddigi kampány során jobbára udvariaskodott ellenfelével, ami például arra késztette a demokraták irányában elkötelezett Michael Moore filmrendezőt, hogy egyfajta választási kiskátét adjon ki. Ebben például arra figyelmeztette az illinois-i szenátort, ha túl sokat méltatja McCain múltját, akkor novemberben a választók ezt fogják látni a szavazólapon: A. Barack Obama, demokrata, B. John McCain, háborús hős.

Obama most felvette a kesztyűt, és heves támadást intézett McCain ellen. "Azt mondja, kész követni bin Ladent a pokolba is, de igazából addig a barlangig sem akar elmenni, ahol valójában rejtőzik" - mondta a demokrata politikus, azt sugallva, hogy ellenfele fontosabbnak tartja az iraki akciót az afganisztáni fellépésnél.

Obama közölte: kész vitát folytatni arról, kettejük közül ki alkalmasabb a főparancsnoki posztra. McCain válaszul "félrevezetőnek" nevezte Obama beszédét, és azt mondta: ellenfele igencsak szerény eredményeket ért el eddig.

Bár a korábbi ellenfél, Hillary Clinton ismét rekedtre beszélte magát a jelölőgyűlésen - ezúttal mindenben Obamát támogatva -, az elnökjelölt előtt még sok munka áll, hogy meggyőzze azokat a Hillary-híveket, akik számára annyira antipatikus, hogy készek lennének McCainre szavazni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×