Infostart.hu
eur:
356.33
usd:
308.68
bux:
0
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Kisebb hibát azonosítottak a szerencsétlenül járt gépen

Hibás volt a katasztrófát szenvedett repülőgép egyik hajtóműszelepe - mondták el nyomozók a 153 ember életét követelő szerdai madridi tragédia után. Egyelőre azonban nem világos, hogy a szelephiba okolható-e a balesetért.

A Spanair légitársaság egyelőre nem nevezte meg a katasztrófa okaként azt, hogy az egyik hajtómű egy légbefúvó szelepe túlmelegedett. A légitársaság szóvivője szerint a kérdéses szelep nem tartozik a létfontosságú eszközök közé, és azt a szerelők a felszállás előtt elzárták.

"Ez elfogadott gyakorlat" - mondta a Spanair szóvivője. Ezt erősítette meg a géptípussal sokat repülő egyik spanyol pilóta is.

A Kanári-szigetekre készülő gép a kisebb technikai hiba ellenére megkapta a felszállási engedélyt, majd a második felszállási kísérlet során a kifutópályán lezuhant és kiégett.

Az El Pais című spanyol lap szerint az egyik hajtómű kigyulladhatott a felszállás közben. A La Vanguardia szemtanúkat idézett, aki azt mondták, hogy a baloldali hajtómű felrobbant és kigyulladt, a gép ezt követően esett le. Csakhogy, az MD-82-esnek elméletileg egy hajtóművel is a levegőben kell maradnia.

Spanyolország negyedszázada legsúlyosabb légi balesetét 19 ember élte túl. Spanyolország háromnapos nemzeti gyászba kezdett az áldozatok emlékére. Madridban félárbocra engedték a lobogókat és a királyi pár közölte: meglátogatja a gyászoló hozzátartozókat.

A kiégett gép roncsai közt talált holttestekből eddig csak 14-et azonosítottak. A szakértők szerint a legtöbb áldozat kilétét csak DNS-vizsgálatok után lehet megállapítani.

A spanyol pilóták szakszervezete a tragédia előtt pár órával közölte: tagjai sztrájkba kezdenek a bizonytalan jövő miatt. A baleset után azonban visszavonták a felhívást.

Címlapról ajánljuk
Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

2024-ben az EU-tagállamok összesen 1,2 millió embert honosítottak: a legtöbb új állampolgárságot Németország adta ki, majd Spanyolország és Olaszor­szág következett. Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban elmondta: bár 2025-re még nincsenek hivatalos adatok, a tendenciák alapján további növekedés várható. Részletesen beszélt arról is, hogy a nagyobb európai országok hogyan kezelik a helyzetet.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Zsiday Viktor elmondta, mikor jöhet az igazi esés a tőzsdéken

Zsiday Viktor elmondta, mikor jöhet az igazi esés a tőzsdéken

A globális tőkepiacokon zajló jelentős átrendeződés során a költségvetési hiányok finanszírozása, a mesterséges intelligenciához kapcsolódó infrastrukturális beruházások és a techóriások várható tőzsdére lépései hatalmas mennyiségű tőkét vonnak el a rendszerből. Ez a rendkívüli forrásigény a piaci likviditás szűküléséhez és a reálkamatok emelkedéséhez vezethet, ami komoly nyomást gyakorolhat a részvényekre és a kockázatosabb eszközök árfolyamára is - számolt be a Zsiday Viktor befektetési oldalán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×