Infostart.hu
eur:
365.96
usd:
321.02
bux:
151796.24
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Nacionalista előretörés Szerbiában

A nacionalistának nevezett Szerb Radikális Párt alelnöke, Tomislav Nikolic nyerte a szerbiai elnökválasztás első, vasárnapi fordulóját. Kun Miklós történész szerint sokat segített a nacionalista jelöltnek, hogy a többi között az orosz-szerb kapcsolatok megerősítésével kampányolt. A második helyen az Európa-párti jelenlegi elnök, Boris Tadic végzett.

A központi választási bizottság szerint a szavazatok 85 százalékának összeszámlálása után Nikolic a szavazatok 39,6, Tadic pedig 35,5 százalékát kapta, így ők ketten indulnak a február 3-án esedékes második fordulóban.

Várakozásait messze felülmúlóan szerepelt a Magyar Koalíció a szerbiai elnökválasztás első fordulójában. A három párt alkotta délvidéki magyar szövetség - Pásztor István elnökjelölt szerint - százezernél több szavazatot szerzett, míg tavaly januárban a parlamenti választásokon a még külön induló, és egymással is hadakozó magyar pártoknak összesen csupán 65 ezer szavazatot sikerült szerezni.

Elemzők szerint egyelőre nehéz megmondani, ki áll nyerésre. Arra azonban rámutatnak: a 61 százalékos részvétel arról tanúskodik, hogy a választás fordulópontot jelent Szerbia számára, amelynek Koszovó függetlenségi törekvései miatt számolnia kell területe egy részének elveszítésével.

A Washington és számos európai ország részéről érkezett jelzés, hogy néhány hónapon belül elismernék Koszovó függetlenségét, számos szerbet feldühített, akik úgy érzik, hogy az ország eléggé megfizetett már az 1990-es háborúkban játszott szerepéért.

Kun Miklós történész az InfoRádióban rámutatott: Nikolic sikeresen játszotta ki az Oroszország-kártyát. Kampányában azt hangsúlyozta, hogy Oroszország megakadályozhatja Koszovó elvesztését.

A történész rámutatott: Putyin nagy népszerűségnek örvend Szerbiában, ahol nem nagyon van olyan kisváros, ahol ne választották volna meg díszpolgárrá az orosz elnököt. Sőt, portréja gyakran látható vezető szerb politikusok irodáinak falán, és az orosz zászló is igen népszerű arrafelé.

Kun Miklós hangsúlyozta: Putyin természetesen nem akadályozhatja meg Koszovó függetlenedését, de ha a délszláv állam függetlenné válna, akkor a Grúzia területén lévő két autonóm terület, Abházia és Dél-Oszétia is hamar függetlenné válna.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Két év után újra lélektani küszöböt lépett át az amerikai jelzáloghitelek kamata. Az, hogy meghaladja a 7 százalékot, fékezi az ingatlanpiacot, a vásárlási kedvet és így az amerikai gazdaságot. Közben erősödik a dollár, ami világszerte drágulást okoz. Továbbá, a kamat megugrása az félidős választásokra is kihathat.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×