Infostart.hu
eur:
355.56
usd:
311.28
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Ilyen akciót "a város még soha nem látott"

A biztonsági helyzet javítását célzó, "soha nem látott" mértékű offenzívára készülnek vasárnapi amerikai közlés szerint Bagdadban az amerikai és az iraki csapatok.

A műveleteket - amelyekről Douglas Heckmann, az amerikai haderő ezredese mondta azt, hogy olyanok lesznek, amilyet "a város még soha nem látott" -, iraki részről Abbud Gambar altábornagy irányítja.

A 60-as évei elején járó síita Gambar személyéhez állítólag az amerikaiak ragaszkodtak egy Núri al-Máliki iraki kormányfő által kiszemelt tábornokkal szemben. Gambarnak két helyettese lesz, egy síita és egy szunnita főtiszt, akik a Bagdadot kettészelő Tigris folyó egyik, illetve másik oldalán elterülő negyedek megtisztítását fogják felügyelni. (A Bagdadban maradt szunniták zöme a Tigristől nyugatra eső városrészben él, a kanyargó folyótól keletre a síiták vannak többségben.)

A támadást levezénylő parancsnoki központot hétfőn állítják föl. Két iraki újság is tudni vélte, hogy az offenzíva már aznap megindul. Heckmann ezredes elmondta, az erősítésként bevetendő több ezer katona már el is foglalta hadállását. Az iraki fővárosban és környékén amúgy 15 ezer amerikai katona állomásozik.

Rendet tennének

Az akció elsődleges célja a szélsőségesek és illegálisan tartott fegyverek felkutatása Bagdadban, egyszersmind az átfésült kerületek megtartása. Máliki tavaly májusi hatalomra kerülése óta ez lesz a harmadik próbálkozás a rend helyreállítására Bagdadban.

Az iraki fővárosban az elmúlt hetekben megszaporodtak a súlyos erőszakos cselekmények. Szombaton egy zsúfolt piacon 135 ember halálát okozta egy pokolgépes merénylet.

George Bush amerikai elnök az év elején bejelentette, május végéig 21500 fős erősítést küld Irakba. A legutóbbi amerikai intézkedésekre sokan úgy tekintenek, hogy azokkal Washington még egy utolsó próbálkozást tesz arra, hogy megakadályozza Irakban nyílt polgárháború kirobbanását a szunnita és a síita felekezethez tartozó arabok között.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×