Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Tiltakoznak Szaddám Huszein védői

Szaddám Huszein védői kifogásolták, hogy tíz nappal a megbuktatott iraki elnök halálos ítéletének kimondása után sem kapták meg a határozatot, ezzel értékes időt veszítettek a fellebbezésre való felkészülésben.

A volt iraki elnök védői panaszt nyújtottak be, mert ismételt kéréseik ellenére sem kapták kézhez az ítélet másolatát. A Szaddám Huszein ügyvédcsapatát vezető jogász szerint a bíróság szándékosan nem bocsátja rendelkezésre az ítélet szövegét, hogy ezzel is kevesebb idő álljon a védelem rendelkezésére.

Egy a bírósághoz közel álló amerikai tisztségviselő azonban úgy nyilatkozott: az eljárási szabályok értelmében a védelemnek a bíróságon kell hivatalosan kikérnie az iratokat, amit eddig még nem tett meg.

A tisztségviselő állítása szerint a határozat teljes szövegét még amerikai illetékesek sem látták.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×