Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Félreértették a brit kormányfő szavait?

Washingtoni közlés szerint az amerikai sajtó félreértette a brit kormányfő Iránról és Szíriáról mondott szavait.

A Fehér Ház hangsúlyozza: Tony Blair hétfő esti, szokásos éves külpolitikai beszédében nem volt szó drámai változásról. A kormányfő mindössze annyit mondott, hogy Iránnal akkor lehet szó párbeszédről, ha felfüggeszti urándúsító tevékenységét.

Az amerikai vezetés szerint a washingtoni sajtó viszont már úgy közölte a brit kormányfő szavait, hogy Tony Blair átfogó arab-izraeli békekezdeményezést szorgalmazott Irak stabilizálása érdekében.

Emiatt már nemcsak az Egyesült Államokban a demokraták, hanem London részéről is nyomás nehezedik George Bushra, hogy módosítson közel-keleti és Irak-politikáján.

A Fehér Ház emlékeztett arra, hogy George Bush hétfőn ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy tárgyalni kell Iránnal, de csak akkor, ha Teherán teljesíti az ehhez szükséges feltételeket.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×