Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Kína korlátozza az észak-koreai pénzátutalásokat

Japán sajtóértesülés szerint a második legnagyobb kínai bank részlegesen leállította az Észak-Koreába irányuló pénzátutalásokat.

A napilap egy banktisztviselőre hivatkozva azt írta, hogy a Bank of China döntése összefüggésben áll az ENSZ Biztonsági Tanácsának az Észak-Koreát - kísérleti atomrobbantása miatt - kemény pénzügyi, kereskedelmi és diplomáciai szankciókkal sújtó hétvégi határozatával.

Kína 2,5 méter magas és mintegy húsz kilométer hosszú szögesdrótkerítést épített észak-koreai határának egy szakaszán két nappal azután, hogy Phenjan bejelentette, kísérleti atomrobbantást hajtott végre.

A kínai vámosok pedig a szokásosnál szigorúbban ellenőrzik az Észak-Koreába tartó teherautók rakományát.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombaton egyhangúlag fogadta el a Phenjannal szembeni szankciókat tartalmazó határozatot, és az atomprogramjáról folyó hathatalmi tárgyalások felújítására szólította fel Észak-Koreát.

Közben amerikai és japán hírszerző szolgálatok úgy értesültek, hogy Phenjan újabb kísérleti atomrobbantásra készül.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×