Infostart.hu
eur:
365.79
usd:
327.87
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Az észak-koreai atomválság megoldásáról egyeztetnek

Az észak-koreai atomválság megoldásáról egyeztet az amerikai, a japán és a dél-koreai külügyminiszter Szöulban. Az amerikai diplomácia vezetője a megszorító intézkedések szigorú érvényesítéséről kívánja meggyőzni tárgyalópartnereit. Condoleezza Rice a tervek szerint Szöulból Tokióba, majd onnan Pekingbe utazik.

Nem sokkal korábban üdvözölte az Észak-Koreával szemben elrendelt korlátozó intézkedéseket az Európai Bizottság elnöke. José Manuel Barroso úgy vélte, hogy a Phenjan elleni egységes fellépés javítja az iráni atomprogram miatti vita rendezésének esélyeit is, és fontos a nemzetközi közösség hitelessége szempontjából.

Korábban az orosz tárgyalóküldöttség vezetője azt közölte, hogy Észak-Korea folytatná a hatoldalú egyeztetéseket arról, hogyan válhat a félsziget atomfegyver-mentes övezetté.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Japán szombaton határozott a pénzügyi, kereskedelmi büntetőintézkedések elrendeléséről az egy héttel ezelőtti kísérleti atomrobbantás miatt.

A dokumentumban kizárják a katonai erő alkalmazását az ázsiai országgal szemben. Észak-Korea ENSZ-nagykövete elutasította a nyilatkozatot.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×