Infostart.hu
eur:
365.79
usd:
327.87
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Határozott vezetést ígér az ENSZ új főtitkára

Az ENSZ-főtitkárrá választott Ban Ki Mun dél-koreai külügyminiszter azt ígérte, hogy határozott vezetője lesz a világszervezetnek, s óva intett attól, hogy visszafogott jellemét félreértve bárki is "könnyű ellenfélnek" tartsa őt.

Ban Ki Mun, aki jövő januárban veszi át a világszervezet vezetését, először nyilatkozott azután, hogy az ENSZ-közgyűlés közfelkiáltással megválasztotta a világszervezet új főtitkárává.

Ban Ki Mun az interjúban hangsúlyozta, hogy személye visszafogottnak vagy halk szavúnak tűnhet ugyan, de ez nem jelenti, hogy híján lenne a vezetői képességeknek vagy az elkötelezettségnek. Az ázsiaiak értékes jellemvonásnak tartják a szerénységet és a tiszteletadó alázatot, de ezt nem szabad félreérteni. "Határozott döntéseket hozok, amikor csak szükséges" - hangoztatta.

Ban Ki Mun világosan jelezte, hogy ENSZ-főtitkárként sokat fog utazni, valamelyik helyettesére bízva az ENSZ kilencezer fős személyzetének napi irányítását.

John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet korábban úgy vélekedett, hogy Kofi Annan leköszönő ENSZ-főtitkár utódjának inkább a világszervezet vezetésére kell összpontosítania, mint a diplomáciára - Ban Ki Mun ennek most tapintatosan ellentmondott. "Túl sok adminisztratív teher hárul a főtitkárra" - mondta, hozzátéve, hogy munkájában megpróbálja majd megtalálni a megfelelő egyensúlyt a politikai vezetői és az intézményvezetői szerep között.

A Ban Ki Munnal korábban együtt dolgozó dél-koreai és más diplomaták tehetséges közvetítőként és vezetőként jellemezték a megválasztott ENSZ-főtitkárt, aki népszerű beosztottai körében és fáradhatatlan munkabírás jellemzi.

A főtitkárrá választás elfogadását bejelentve Ban Ki Mun angolul és franciául mondott beszédében felidézte, hogy tizenkét éves korában iskolájában őt választották ki annak az ENSZ-hez intézett üzenetnek a felolvasására, amelyben segítséget kértek a magyar népnek az 1956-os forradalom idején.

"Alig értettem meg az üzenet mélyebb jelentőségét. Tudtam azonban, hogy szükség esetén ott van az ENSZ, hogy segítsen" - mondta a világszervezet megválasztott főtitkára.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×