A minden rendbontás nélkül lezajlott felvonulás és gyűlés a kellemetlen téli időjárás ellenére Londonban soha nem látott hatalmas tömeget mozgósított. A Temze folyó partján volt az egyik gyülekező hely és a brit főváros közepén, a Piccadillyn a másik.

Rendőrök ezreit kellett mozgósítani a menet és a tömeggyűlés felügyeletére, még a szabadságon lévő járőröket is visszarendelték. Az illetékes miniszter először azt jelentette be, hogy nem ad engedélyt a Hyde park használatára, mert tönkremegy a pázsit, de rendelkezését később visszavonta.

Máig sem egészen tisztázott, miért tartotta szükségesnek George Bush amerikai elnök és a brit kormányfő, hogy Irakot az ENSZ hozzájárulása nélkül, sürgősen meg kell támadni, Szaddám Huszein elnököt és rezsimjét meg kell buktatni. A közvetlen indoklás az volt, hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak, és ezekkel veszélyezteti a világot. Ilyen fegyverek pedig nem voltak Szaddám Huszein kezében.

Tony Blair nem mondott igazat, és az angol politikában a hazugság csak szigorú államérdekből megbocsátható bűn. A tömeggyűlés szónokai a miniszterelnök lemondását követelték.

"Mondjon le Tony Blair" - hangoztatta London főpolgármestere, a szintén szocialista Ken Livingstone, és ugyanezt követelte egész sor szocialista vezető személyiség, valamint a később Nobel-díjjal kitüntetett drámaíró, Harold Pinter.

Blair pályafutása legkellemetlenebb időszakát élte át, de ügyesen felépített magyarázatokkal, az őszinteséget jól megjátszva, kihúzta magát a slamasztikából. Az ellenzék megerősödött, sikert aratott az önkormányzati választásokon, de csak napjainkban kezdi veszélyeztetni a kormánypárt hatalmát, aminek az is magyarázata lehet, hogy Nagy-Britanniában nincsenek súlyos gazdasági gondok, amelyekért az államvezetés hibáztatható lenne.