Infostart.hu
eur:
366.15
usd:
315.92
bux:
148774.24
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

"Már nem tudják elcsalni a magyarok eredményeit Marosvásárhelyen"

Erdélyben a magyar diákok számára fenntartott helyek növelését kéri a Bolyai Kezdeményező Bizottság a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre.

A bizottság alelnöke az InfoRádiónak elmondta: ez az egyetlen olyan intézmény Romániában, ahol részben magyarul tanulhatnak a diákok.

Hantz Péter arról is beszélt, hogy a kilencvenes évek elején az intézmény dolgozat alapú felvételi rendszerében tudatosan lepontozták a magyar jelentkezők teljesítményét.

A Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke szerint ma ezt már nem lehet megtenni, mivel a magyar oktatók kiharcolták, hogy teszt alapú felvételit vezessenek be. Ekkor ugrásszerűen javultak a magyarok eredményei, mert már nem maradt lehetőség a csalásra.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elérte, hogy az egyetemi helyek egy részét a magyar jelentkezőknek tartsák fenn, de a korábbi tervekhez képest csak kisebb arányban sikerült kiharcolni ezt - mondta Hantz Péter.

A magyar diákok magyar nyelven felvételizhetnek, de a bizottság kezdeményezi, hogy a klinikai gyakorlatokat részben magyarul tartsák, ahogy a laboratóriumi gyakorlatokat is.

Hantz Péter szerint arra is lehetőséget kellene biztosítani, hogy államvizsgázhassanak is anyanyelvükön a magyar diákok.

A Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke nem számít arra, hogy követeléseik gyorsan megvalósulnak, mert szavai szerint "a nacionalista politikai és akadémiai vezetés" minden lehetséges eszközzel akadályozza a romániai magyar felsőokatatás fejlődését.

Hantz Péter azt mondta, hogy a jelenleg is diszkriminatív rendszerrel szemben legalább 150 helyet akarnak kiharcolni a magyar diákok számára a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Lezárult a 16, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) felszámolása, így legalább 1284 milliárd forint értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá. Mindeközben a vállalásának megfelelően határidőre minden feltételt teljesített a kormány az uniós források hazahozatalához, közel 10 milliárd eurónyi forrás volt a tét. Célkeresztbe került az Orbán-kormány egyik kedvelt hatósága is, az SZTFH felszámolásának lehetőségét vizsgálja a Tisza-kormány. Cikkünk folyamatosan frissül a keddi eseményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×