Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
316.3
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Globális riadó a szökött al-Kaida tagok miatt

Legalább tucatnyi al-Kaida tag ásott alagutat és szökött meg egy jemeni börtönből. Az Interpol globális riadót rendelt el.

A nemzetközi bűnüldöző szervezet szerint a szökevények a Föld valamennyi országára nézve súlyos fenyegetést jelentenek. Közöttük vannak azoknak a merényleteknek a szervezői is, amelyet 2000-ben és 2002-ben hajtottak végre amerikai és francia hadihajók ellen.

Mint kiderült, 23 fogoly még pénteken szökött meg egy szanaai börtönből. Köztük volt 13 olyan elítélt, akiket terrorcselekmények, illetve az al-Kaidához fűződő kapcsolatok miatt ítéltek el jemeni bíróságok.

Egyikük az a Dzsamal al-Badavi, akit az ádeni kikötőben horgonyzó amerikai Cole hadihajó ellen 2000 októberében elkövetett robbantás kitervelőjének tartanak. A merénylet 17 amerikai tengerész halálát okozta. Badavit először halálra ítélték, majd az ítéletet 15 évi börtönbüntetésre enyhítették.

Már nincsenek Jemenben?

Az Interpol gyanítja, hogy a szökevények esetleg már elhagyták Jement, ezért felszólítja tagországait: szigorítsák meg az őrizetet és az ellenőrzést határaikon.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az InfoRádiónak azt mondta: a terroristák több héten keresztül ástak alagutat a börtönből.

A szervezet tagjait mindenhol különös biztonsági intézkedések mellett őrzik. A szökés ezért csak úgy lehetséges, ha jól előkészítették, és több embert megvesztegettek az őrök közül.

Nógrádi György szerint épp ezért valószínűleg azt is jó előre megszervezték, hogy hova viszik a foglyokat. Bár Jemenben sem nehéz eltűnniük, az is lehet, hogy már rég külföldre vitték őket.

A biztonságpolitikai szakértő azt is elmondta, hogy az iszlám világban felnéznek majd a szöktetés miatt az al-Kaidára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×