Infostart.hu
eur:
367.61
usd:
314.5
bux:
0
2026. április 13. hétfő Ida

Irán nem tart a Nyugattól

Nemzetközi megállapodást szeretne elérni Nagy-Britannia annak érdekében, hogy Irán nukleáris programja az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerüljön. Korábban az Egyesült Államok nem zárta ki egy katonai beavatkozás lehetőségét az ázsiai országban. Irán nem tart a Nyugattól.

Tony Blair brit kormányfő a törvényhozásban valószínűnek nevezte, hogy sikerül a Biztonsági Tanács elé vinni Irán ügyét.

Ezután kell dönteni a szükséges lépésekről - mondta, majd hozzátette: "semmilyen intézkedés nem zárható ki".

London kedden még azon az állásponton volt, hogy nem lehet szó egy Irán elleni katonai akcióról.

Az amerikaiak egy lépéssel előbb járnak

Elképzelhetőnek tartja a katonai beavatkozást Iránban az Egyesült Államok az ázsiai ország nukleáris programjának felújítása miatt - közölte a Fehér Ház szóvivője.

Scott McClellan ezt azután mondta, hogy Teherán kedden feltörte több nukleáris létesítményének pecsétjét, azzal az indokkal, hogy kutatási célokból folytatni kívánja az urándúsítást.

A Fehér Házi szóvivő úgy fogalmazott: Washington arra törekszik, hogy békés eszközökkel rendezzék az iráni atomprogram ügyét, de a katonai opció is naprenden marad.

A katonai beavatkozás lehetőségéről szólva Scott McClellan emlékeztetett George Bush elnök korábbi nyilatkozatára, amely szerint "Irán nem Irak."

Az amerikai kormány hangsúlyozta: ha Irán folytatja jelenlegi atompolitikáját, akkor a nemzetközi közösség az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalja a kérdést.

A zsidó állam a BT elé vinné az ügyet; Moszkva aggódik

Ehud Olmert izraeli ügyvezető miniszterelnök szerdán sürgette, hogy a Biztonsági Tanács tárgyalja meg az iráni atomprogram ügyét.

A politikus közölte, hogy Izraelt aggodalommal töltik el az iráni események és az iszlám köztársaság vezetőinek nyilatkozatai a zsidó állammal összefüggésben.

Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter nyugtalanítónak nevezte Teherán döntését az urándúsítás felújításáról.

A helyzet nem éppen a legjobb forgatókönyv szerint halad - mondta a politikus.

Teherán nem fél

Iránt nem félemlítik meg az atomprogramját érő bírálatok - mondta az iráni elnök.

Mahmúd Ahmedinezsád közölte: országa energiatermelésre akarja felhasználni a nukleáris energiát.

Címlapról ajánljuk
Történelmi rekord és felhatalmazás – Orbán Viktor 16 év után adja át a kormányzást
Reggel

Történelmi rekord és felhatalmazás – Orbán Viktor 16 év után adja át a kormányzást

Minden idők legmagasabb részvételével zajlott le a vasárnapi országgyűlési választás, amely a Tisza Párt óriási fölényével zárult, Magyar Péter listavezetőként akár kétharmados parlamenti többséggel a háta mögött is kormányt alakíthat néhány hét múlva. A miniszterelnök este gratulál a Tisza-elnöknek, de Orbán Viktor azt is megígérte, soha nem adja fel, és a sebek gyógyulása után 2,5 milliós tábora élén azonnal újra munkához fog látni.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Blokádolja Trump a Hormuzi-szorost, úgy néz ki, folytatódik a háború, kilőtt az olajár - Híreink az iráni háborúról hétfőn

Blokádolja Trump a Hormuzi-szorost, úgy néz ki, folytatódik a háború, kilőtt az olajár - Híreink az iráni háborúról hétfőn

A hétvégén eredménytelenül zárultak a béketárgyalások Irán és az USA közt. Donald Trump amerikai elnök a hétvégén blokádot jelentett be a Hormuzi-szoroson és az amerikai haditengerészet nekiállt lezárni Irán kikötőit. A szoroson lassan meginduló teherforgalom teljesen leállt, sok hajó visszafordult. A libanoni fronton tovább támad az izraeli haderő, de más szektorban egyelőre nem újultak ki a harcok. Trump elnök közölte: neki "megfelel," ha nem sikerül folytatni a béketárgyalást Iránnal. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×