Infostart.hu
eur:
368.51
usd:
318.22
bux:
0
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Új szocializmust hirdetnek

Venezuelában újfajta szocializmust ígértek a Hugo Chávez államfőt támogató pártok, miután elsöprő győzelmet arattak a vasárnapi parlamenti választásokon. Az ellenzék parlamenti képviselet nélkül maradhat.

A voksok 89 százalékát megszerző Ötödik Köztársaság Mozgalom (MVR) agrárreformot, az állam által támogatott szövetkezetek működtetését és átfogó szociális programokat helyezett kilátásba a szegények megsegítésére.

Az MVR vezetője, William Lara bejelentette, hogy a koalíció ezzel 114 mandátummal rendelkezik majd a 167 fős törvényhozásban, ugyanakkor azt állította, hogy a többi képviselői helyet is az államfőt támogató pártok szerezték meg, ami azt jelenti, hogy az ellenzék egyetlen mandátummal sem rendelkezik majd az új parlamentben.

Közben az Egyesült Államok megkérdőjelezte a választások tisztaságát. A washingtoni külügyminisztérium szóvivője utalt arra, hogy az ellenzék legnagyobb része bojkottálta a szavazást, a részvételi arány pedig mindössze 25 százalékos volt.

Az Egyesült Államok és Venezuela kapcsolatai már évekkel ezelőtt megromlottak. Washingtonban úgy tekintenek Hugo Chávez államfőre, mint Fidel Castro kubai elnök legszorosabb ideológiai és politikai szövetségesére a kontinensen.

Címlapról ajánljuk

Tízből hét magyart érint, mégis sokan csak akkor lépnek, amikor már baj van

A Semmelweis Podcast második adásában Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője kiemelte: a családorvosok körében tavaly indult el az életmód licenc képzés, az első orvosok pedig már le is vizsgáztak. A szakember az életmódorvoslás hat fő pillérét is megemlítette a beszélgetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Alaposan elromlott a hangulat a világ tőzsdéin

Alaposan elromlott a hangulat a világ tőzsdéin

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is lejjebb kerültek. Ázsiában a Nikkei és a Kospi is esett, a befektetők a közelgő japán kamatdöntésre, valamint a jen gyengülésére adott esetleges jegybanki válaszra is figyelnek. A Brent ára közben hordónként 96 dollár közelébe emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×